Párbeszéd: Orbán Viktor fejezze be a politikai bosszúhadjáratot!

by

MegosztásTweet

https://hirado.hu/wp-content/plugins/hms-hirado-covereditor-widgets/common/style/IMG/email-newblue.png

A Párbeszéd önkormányzati vezetői arra szólították fel szerdán Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy fejezze be a „politikai bosszúhadjáratot”.

V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere online sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Párbeszéd önkormányzati politikusai az utóbbi hónapokban a szokásos feladataik ellátása mellett a koronavírus-járvány elleni védekezést is szervezték.

Eközben hetente érkeztek arról hírek, hogy a kormány a járványra hivatkozva milyen forrásokat von el az önkormányzatoktól – tette hozzá.

A politikus kijelentette, a kabinet most „leveri” a tavalyi helyhatósági választás eredményét azokon, akik az ellenzékre szavaztak. A kedden beterjesztett 2021-es büdzsé önkormányzatokra vonatkozó fejezete a „bosszú költségvetése” – értékelt, közölve: a kabinet 3200 önkormányzattól 87 milliárd forint gépjárműadót von el, miközben a budai Várban 97 milliárd forintot költ két „csicsás épületre”.

Szabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere azt mondta, hogy Orbán Viktor „kicsinyes bosszút” akar állni azokon, akik nem a Fideszt támogatták az őszi önkormányzati választásokon. Hangsúlyozta, hogy Dunaújvárosnak jövőre az iparűzési adóból az idei összeg dupláját, mintegy 2,6 milliárd forintot kell szolidaritás címén befizetnie, és a gépjárműadóval sem számolhatnak.

A politikus azt állította, hogy a kormányfő már nemcsak a fejlődés lehetőségét akarja elvenni az ellenzéki vezetésű városoktól, hanem az a célja, hogy működésképtelenné tegye azokat az önkormányzatokat, amelyeket nem a Fidesz irányít.

A sajtótájékoztatón jelen voltak a Párbeszéd budapesti kerületi alpolgármesterei, Barabás Richárd, Béres András, Erőss Gábor, Kovács Márton, Szabó Rebeka, Szücs Balázs, Temesvári Szilvia, Petrovai László és Varga Attila.

A címlapfotó illusztráció.

MegosztásTweet

https://hirado.hu/wp-content/plugins/hms-hirado-covereditor-widgets/common/style/IMG/email-newblue.png