https://infostart.hu/images/site/articles/lead/2020/05/1589999420-gdYh9To8G_md.jpg

Legkevesebb egy hónapig tart az M3-as metró szerelvényeinek javítása

by

Tragédiához is vezethetett volna, ha nem veszik észre időben a 3-as metró szerelvényeinek alján lévő meghibásodást, ez a nagyjából 100 metrókocsit érint. Az orosz gyár szakemberei emiatt Budapestre utaztak és már elkezdték kijavítani a hibát - mondta az InfoRádiónak Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke.

Az orosz gyártó szakemberei a garanciaidőszak alatt folyamatosan Budapesten tartózkodnak, de a koronavírus-járvány miatt nem voltak itt az elmúlt hetekben. Most viszont visszaérkeztek, mivel nagyjából két hete kiderült, hogy a felújítottnak nevezett metrószerelvények alján lévő középfeszültségű áramátalakító-készülék szekrények felfüggesztése megrepedt - mondta az InfoRádiónak Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke.

Amint azt az Infostart korábban megírta, ez nem egyedi, hanem sorozatmeghibásodás. Az elnök szerint jelen pillanatban a teljes szerelvényállomány körülbelül 45 százalékát érinti. "Ez azért jelentős, száz kocsira kiterjedő meghibásodás, ami garanciális jellegű, nem is vitatja tudomásom szerint az orosz fél" - tette hozzá Bíró Endre.

"Naponta egy szerelvény rendbetétele várható, ez azt jelenti, hogy hat kocsi készül el egy nap alatt"

- mondta az elnök. Ez alapján ki lehet számolni szerinte, hogy nagyjából mennyi idő alatt készülhetnek el a javítások.

Hozzátette: nemcsak azon kocsik konstrukciós módosítása, cseréje készül el, amelyeknél már észlelhetőek volt a konzolok megrepedése, hanem a teljes járműállománynál, mind a 222 kocsinál. "A felfüggesztő idom prototípusa már elkészült, és innentől kezdve a 37 szerelvényen ki kell cserélni" - tette hozzá.

Úgy fogalmazott, minden tiszteletet megérdemel az a vizsgáló, aki időben észrevette ezt a meghibásodást, és szerencse, hogy ez megtörtént. Ha nem így történik, nagyon könnyen előfordulhatott volna, hogy a pályára leszakad ez a 180 kilogramm tömegű készülék.

"Sajnos ez szinte garantáltan kisikláshoz vezetett volna"

- jegyezte meg Bíró Endre.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kapcsolódó hang

Bíró Endre