Churchill tényleg nem törődött a 12 ezer ember halálát okozó londoni köddel?

by

Talán nem ciki, de még csak most értem a II. Erzsébet életét feldolgozó sorozat, A Korona (The Crown) első évadának végére. (Aki meg akarja nézni a sorozatot, inkább tegye el ezt a cikket későbbre.)

A negyedik részben foglalkoznak a nagy londoni köddel. 1952. december 8-án fullasztó köd ülte meg a várost, az emberek maszkban vagy sálat a szájuk elé tartva közlekedtek az utcán, a kórházak megteltek betegekkel, még a folyosókon is jajveszékelő embereket láttak el a leterhelt orvosok, ápolók, mert nem volt elég kórházi ágy. Ez eddig mind igaz, mi is írtunk róla, a legdurvább becslések szerint 12 ezer ember halt meg a szmog miatt, amit a szélcsendes időjárás, a megnövekedett autóforgalom és a magas kéntartalmú szénnel üzemeltetett londoni erőművek okoztak. 

Engem az érdekelt, hogy igaz-e, hogy az agg Winston Churchill, aki 1940-45 után ekkor már másodszor töltötte be a miniszterelnöki posztot, csakugyan olyan érzéketlen volt eleinte, mint ahogy a sorozat bemutatja őt sőt, már előre lehetett tudni, hogy bekövetkezik a katasztrófa, de ezt még a töketlen ellenzék se tudta kihasználni.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3318/33181/331814/33181468_e8bd1bc9b6e47a143f80857ccbbfd004_wm.jpg
Churchill az ötvenes évekbeli miniszterelnöki ciklusábanFotó: PA Images / Getty Images Hungary

Nos, szolgáltassunk igazságot Churchillnek: ezt semmi sem támasztja alá, a gyilkos szmogot minden bizonnyal senki sem látta előre, és semmilyen bizonyíték nincs arra nézve, hogy a vén háborús csataló fitymálta volna a ködöt.

A sorozat szerint ezekben a napokban éppen titkárnőjével volt elfoglalva, aki kora alapján az unokája lehetett volna, és gyengéd románc kezdett kibontakozni kettejük között. Ennek egy csattanás vetett véget, a hölgyet ugyanis elütötte egy piros emeletes busz. Churchill elment a kórházba, ahol megmutatták neki titkárnője holttestét. A miniszterelnök ekkor szembesült a kórházbeli állapotokkal, és állt végre a köd elleni védekezés élére.

Nos, ezek után talán mondani se kell: a 78 éves Churchill ekkor már legfeljebb a felesége iránt táplált gyengéd érzelmeket, a titkárnő kitalált személy, ahogy a halála is az: azokban a napokban senkit sem tudott elcsapni a busz, mert a londoni közösségi közlekedést egy az egyben leállították.