https://img4.hvg.hu/image.aspx?id=3f6f20bb-17c9-40dd-b046-b1ec1fdc5c93&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

Százmilliókat zsarolt ki egy feltalálótól a saját ügyvédje

by

A hatóságok egy nagyszabású akció keretében kapcsolták le az ügyvédet és társait.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás és más bűncselekmények miatt nyomoz egy budapesti ügyvéd és társai ellen, akiket közös akcióban fogott el a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ.

A megalapozott gyanú szerint a 43 éves budapesti ügyvéd férfi 2014-ben megbízást kapott egy feltaláló üzletembertől, hogy lássa el a kozmetikai termékeit forgalmazó cégét érintő ügyvédi feladatokat. Az ügyvéd felismerte, hogy megbízója bizalmatlan a hatóságokkal szemben, így elhatározta, hogy ügyfelét kihasználva, csalárd módon jut anyagi előnyhöz – olvasható az ügyészség közleményében.

Az ügyvéd elhitette ügyfelével, hogy házkutatást fognak nála tartani, és elkért tőle több adathordozót, amelyek üzleti és személyes titkokat tartalmaztak. A házkutatásra persze nem került sor, az ügyvéd viszont nem adta vissza az adathordozókat, ehelyett egy társával azt hazudta ügyfelének, hogy azokat a feltaláló védelme érdekében a Dunába dobták.
 
A következő években az ügyvéd az üzletember költségén (de csak részben a tudtával) több gazdasági társaságot is létrehozott, amelyeket a saját bizalmi embereivel töltött fel, majd a cégek közötti pénzmozgások felhasználásával több mint százezer eurót tulajdonított el a sértettől. Amikor az ügyfél 2017-ben felmondta a megbízást, az ügyvéd több társával együtt megzsarolta, és a rákövetkező évben több százmillió forintnyi vagyont, gyémántokat, készpénzt és ingatlant szerzett meg tőle élet elleni fenyegetéssel.
 
A hatóságok több budapesti és Pest megyei helyszínt érintő akció során bizonyítékokat, okiratokat, informatikai eszközöket, valamint vagyontárgyakat és kábítószert foglaltak le. A nyomozók öt személyt hallgattak ki gyanúsítottként, hármukat őrizetbe vettek.