Szinte pontosan így kell viselkedni, ha medvével találkozik az ember – videó

by

Feszült pillanatokat élt át egy család, amikor egy medvével találkozott egy olaszországi erdőben. A történet szerencsére jól végződött.

Loris Calliari a partnerével és annak 12 éves fiával, Alessandróval az Olaszország északi részén lévő Dolomitokban kirándult. A gyermek kissé előrébb haladt a többieknél, amikor hirtelen egy barnamedve lépett elő az erdőből.
A fiú elindult vissza, a medve pedig követte őt egy darabig.
Calliari nyugalomra intette a gyereket, miközben videóra vette a találkozót, amelyet megosztott közösségi oldalán is.

Alessandro a RAI televíziónak elmondta, azért nem futott el, mert nem sokkal korábban látott egy videót arról, hogy kell viselkedni, ha medvével találkozik az ember.

Egy szabályt ugyanakkor nem tartott be, noha erre a videót készítő Calliari is kérte. Az ilyen találkozásokkor – bár kerülni kell a szemkontaktust az állattal –
nem szabad a medvének hátat fordítani,
ahogy erre a Bükki Nemzet Park Igazgatósága is felhívta korábban a figyelmet. Ennek ellenére ez az eset jól végződött, a medve nem volt agresszív.

A videót készítő Calliari elmondta, hogy sokan kérdezték tőle, miért filmezte le a fiút, ahelyett, hogy a segítségére sietett volna. Erre azt válaszolta, ő végig biztos volt abban, hogy Alessandro nem volt veszélyben, és a medve nem készült támadásra – írja a Telegraph.