A gazdaságvédelmi akcióterv támogatásaival több munkahely megmenthető

by

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb összesítése alapján 2010 óta a foglalkoztatottak száma több mint 20 százalékkal nőtt Magyarországon – olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében.

„A koronavírus-járvány hatásai ezen a területen is érezhetőek, így a kormány kiemelt feladataként kezeli a munkahelyek védelmét. Az eddigi adatok alapján a különböző támogatásokkal már közel negyedmillió ember munkahelyét sikerült megőriznünk” – fogalmazott Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

utóbbi adat európai szinten is a legjobbak közé tartozott.

A koronavírus és annak gazdasági következményei azonban súlyos hatással vannak a munkaerőpiacra is.

„Az elmúlt évtized bizonyította, hogy a magyar emberek munkából akarnak és tudnak megélni. A kormány emiatt mindent megtesz azért, hogy a lehető legtöbb munkahelyet megvédje, és amennyit a vírus mégis tönkretesz, annyi újat létrehozzon. Ennek érdekében döntött a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásáról, amely 2020 és 2022 között a magyar GDP több mint 20 százalékát csoportosítja át erre a célra” – nyilatkozta Bodó Sándor.

A gazdaságvédelmi akcióterv kiemelt célja a magyar emberek munkahelyeinek védelme, új munkahelyek teremtése.

https://www.vg.hu/wp-content/uploads/2017/10/+otf/810w/alsomti-1.jpg
Fotó: MTI / Krizsán Csaba

Az elmúlt másfél hónapban csaknem 250 ezer ember munkahelyét sikerült megvédeni a munkahelyvédelmi bértámogatásokkal és a versenyképesség-növelő támogatási programmal.

Ennek is köszönhető, hogy

A munkahelyvédelmi bértámogatást igénylő 130 ezer munkavállaló mellett a kutatás-fejlesztési munkakörben dolgozók után járó kedvezményre több mint 10 ezer munkavállalóra érkezett be kérelem.

A 2010 után elért eredmények alapján Magyarország képes a munkára alapozva nemzetközi összevetésben is kimagasló gazdasági teljesítményt nyújtani.

Mivel a magyar gazdaság szerkezete egészséges, a veszélyhelyzet megszűnése után jó eséllyel ismét növekedési pályára tud állni, ezzel az átmeneti visszaesést követően a foglalkoztatás is újra bővülhet majd.