41 évesen visszatér a nyolcszoros téli olimpiai bajnok

by

Negyvenévesen felújítja versenyzői pályafutását Marit Björgen, a norvégok nyolcszoros olimpiai bajnok sífutója, a téli játékok történetének legeredményesebb sportolója.

A világklasszis versenyző a svédek nagy hagyományú versenyén, a Vasaloppeten tér vissza 2021 márciusában – írta szerdán a stockholmi Expressen. A Vasa-futást 1922 óta rendezik meg minden évben, 90 kilométeres távon.

Björgen 2018-ban hagyott fel a versenyzéssel, miután megnyerte a phjongcshangi téli olimpia befejező számát, a női sífutók klasszikus stílusú 30 kilométeres versenyét. A nyolc arany mellett négy ezüstje és három bronza is van a téli játékokról, továbbá - öt második és három harmadik helyezés mellett - 18 világbajnoki címet is szerzett.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3319/33197/331970/33197050_eb4a61c28818027ee50c07f89f79f87c_wm.jpg
Marit Björgen a 2018-as téli olimpiánFotó: Trond Tandberg / Getty Images Hungary

„Két éve hagytam abba, azóta nem versenyeztem, és ez a helyzet számomra nagyon nem volt kielégítő. Úgy döntöttem, kipróbálok valami újat" - idézte Björgent a svéd újság.

(MTI)