https://www.napi.hu/fototar/fototar/201408/orig/image1407788717.jpg/780/

Adósmentés: itt a vége, megszűnik a NET Zrt.

A 2011-ben létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) a kormány szándékának megfelelően jelentős segítséget nyújtott a szociálisan legrászorultabb hiteladósoknak, ők az elmúlt évben kedvezményes feltételekkel vissza is vásárolhatták korábbi otthonukat. A kitűzött célok teljesülésével egy kedden benyújtott törvénytervezet javaslatot tesz a NET törvény hatályon kívül helyezésére - írta az MTI.

by

A Nemzeti Eszközkezelő Program segítségével mintegy 155 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozásától, hogy továbbra is az otthonában maradhatott. Az elmúlt évek hatékony gazdaságvédelmi intézkedéseinek köszönhetően a bérlők többségének helyzete stabilizálódott, így az érintettek 2019-ben lehetőséget kaptak arra, hogy újból tulajdonosaivá váljanak korábbi otthonuknak - idézi az MTI a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtóosztályának közleményét.

A kormány által kitűzött cél, miszerint lehetőleg minden család saját otthonban élhessen a Nemzeti Eszközkezelő Programban sikeresen teljesült. Tízből kilenc, korábban bajba jutott devizahiteles ugyanis visszavásárolta otthonát, így a nemzetközileg is egyedülálló intézkedés közel 28 ezer család lakhatására vonatkozóan biztosított megnyugtató és végleges megoldást.

A visszavásárolt ingatlanok következtében a NET Zrt. ingatlanportfoliója jelentősen csökkent, feladata átalakult, ezért a hatékony állami vagyongazdálkodás szempontjait figyelembe véve időszerűvé vált a társaság működésének felülvizsgálata. Ennek eredményeként a benyújtott törvénytervezet javasolja a NET törvény hatályon kívül helyezését, ezáltal a NET Zrt. megszűnését.

A társaság megmaradt feladatait - mint például a részletvétel és a fennmaradó mintegy 4600 bérleti szerződés kezelése - a jövőben a tervek szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. látná el.