Ami a régebbi magyaroknak a Tanú című film volt, az lesz nekünk Szalay Kornél Géza zseniális videója

by

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Jó, jobb, legjobb, Szalay Kornél Géza.

Ezt feltétlenül érdemes leszögezni, mielőtt az ember megnézné a Hét Legvadabbul Osztogatott Magyar Mozgóképét. 

A film elindítása előtt annyit jegyeznék még meg, hogy a stáblistáknak vannak olyan tagjai, akikre a nézők magasabbról tesznek, mint az óvódást látó polgármester a távolságtartási szabályokra. Ilyen példáuk a castingos. Pedig a castingolás, vagyis a megfelelő szereplők kiválasztása nemhogy fontos dolog egy film esetében, de előfordul, hogy az ügyes szereplőválogatás többet számít, mint a forgatókönyv vagy a képi világ. 

Ilyesmi a helyzet ennek a zseniális vígjátéknak az esetében is, ahol a főcím utáni első snittben azonnal feltűnik a Humorapokalipszis Négy, Éppen Lóról Leszállva Pezsgőző Lovasa, akik később a főszereplőink lesznek. 

https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--88TqYYpd--/c_limit,w_1160/7SUuUZvnr4G9MMBts.png

Ezek után el is kezdjük az ismerkedést velük, elsőként a pompásan belassult, jogászos hanghordozással beszélő Szalay Kornél Géza jogásszal, a XV. kerületi önkormányzat fideszes képviselőjével, aki azért szerezhetett listás mandátumot, mert Pintér Gábor választókerületi elnök, akit jogerősen elítélt a bíróság, amiért a polgármesteri hivatal épületében azt mondta egy választópolgárnak, hogy "takarodj, te cigány kurva!", beült a Fővárosi Közgyűlésbe.

https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--1hwERko7--/c_limit,w_1160/7SUx1rdTYPmkN8DCs.png

Szalaytól megtudjuk, hogy a film nyitóképe miért az a felirat volt, hogy "Nemzedékek köszöntik Orbán Viktort!"

https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--UP8akCDp--/c_limit,w_1160/7SUvBYkMuHg6DA6qs.png

Hát azért, mert május 29-én lesz tíz éve annak, hogy Orbán Viktort miniszterelnökké választotta a parlament és ezzel megalakult a második Orbán-kormány.

"Nekünk, demokratáknak ez ünnep!" 

- szögezi le a főszereplő, amit a demokrata ujjának kinyújtásával is nyomatékosít.

Ezután a lassú, de a feszültséget egy fokozó expozíció után valósággal berobban a film, ugyanis beindul az akció: Szikora Róbert pezsgőt tölt a többieknek. De figyeljük csak meg a Tanú 3 finom trükkjeit:

https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--nQsKtkRj--/c_limit,w_1160/7SUxANsh4DsBN7Czs.png

Szikora csak két embernek, az izgatott fiatalnak és a blazírt szakállas öregnek tölt, a nyitóképen is megismert négyesből ugyanis hiányik Szalay mester. De vágás, és a következő snitten Szalay már ott terem, sőt elsőként ő mond tósztot Orbán Viktorra! Micsoda trükk, micsoda csavarok! 

Szalay ráadásul nem akárhogyan, hanem rímes prózában, vagyis mondjuk ki: versben köszönti Orbán Viktort, ami látható döbbenetet vált ki a szomszédjából:

https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--CXeZg64c--/c_limit,w_1160/7SUvh1EOrzCUMwD8s.png

Nem lennék meglepve, ha ez a frappáns vers jövőre már a Nemzeti Alaptanterv része lenne:

"A 10 éves szolgálatát köszönöm, a közelgő születésnapja alkalmából pedig köszöntöm!"

A magyar politkában és fillművészetben soha senki nem mondta ki ilyen érzéssel, hogy "isten éltesse, miniszterelnök úr!"

Most megtudjuk, ki is az az elfogódott fiatalember a rendezői bal szélen: ő egy lelkes pionír, aki a munkaversenyben legyőzte a tapasztalt mecseki vájárokat is Brenner Dominik, a 28. Fidesz-kongresszus legfiatalabb küldötte.

A jelenet egyből megtelik feszültséggel: Brenner vajon elájul az alkoholtól? Spoler alert: olyan arcot vág, de végül mégsem, bár igazából bele sem mer inni.)

https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--8xZk26T6--/c_limit,w_1160/7SUw24Rq2TFHNCCzs.png

Ő még minimum tíz évig akar pohárköszöntőket mondani nagy nyilvánosság előtt.

Utána lelepleződik a korelnök személye: nem más ő, mint Nógrádi László, az első Orbán-kormány közlekedési minisztere, aki azért volt kénytelen lemondani, mert annyira sietett egy buszpályaudvar átadó ünnepségére, hogy a szolgálati Audija balesetet okozott, amiben meghalt egy két ember.

Ő figyelmességből reformkori magyar nyelven köszönté miniszetelnökünk:

https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--JqylcsTD--/c_limit,w_1160/7SUwQzzDrL1lNACys.png

Ekkor pördul a rokiszínpadra Szikora Róbert Atya, a zenészből lett prédikátor, a szezon legnagyobb tegeződés-droppingjával. Na tessék, ki tegezi itt még a Főnököt?

https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--BzRj1glY--/c_limit,w_1160/7SUwaB38abboN6Cys.png

A végén egy dinamikus jelenet keretében a főszereplők óriásit koccintanak, de pont akkor van vágás, amikor kiderülne, hogy végül mégis beleiszik-e a legfiatalabb fideszes a pohárba, hogy a helyükre beugrorjonanak ők:

https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--rGAk1lge--/c_limit,w_1160/7SUwo3bQXF7XCN6Ss.png

Ez akkorát ütött, hogy Kim Dzsongun videósa adja a másikat, gratulálunk és köszönjük az élményt, viszlát a Tanú 4 premierjén!