https://infostart.hu/images/site/articles/lead/2019/11/1574148792-sbZgbtKTj_md.jpg

Operatív törzs: nem használhatók a lejárt okmányok külföldre utazásra

by

Négy százalék azok aránya Magyarországon, akiknél úgy mutatják ki a koronavírust, hogy nincs alapbetegségük. Védőoltások nem maradhatnak el, az egészségügyi szolgáltatók kötelesek időpontot adni napszak helyett. Friss bejelentések.

Hattal, 505-re emelkedett a koronavírus következtében elhunytak száma Magyarországon, míg a 169 960 teszt már 3793 koronavírusost talált meg, az elmúlt egy napon 22-t. 1856-an már felgyógyultak, az aktív esetek száma 1432, 25 ember állapota súlyos. E számokra is reagált az operatív törzs szerdai tájékoztatóján.

Előtte Fürjes Balázs Budapest-fejlesztési államtitkár a tájékoztatón elmondta, a kormány elfogadta a rozsdaövezeti újlakás-építési programjának alapjait.

Javasolják az Országgyűlésnek, hogy hozzák létre a

barnamezős akcióterületek

fogalmát.

Ezeken a területeken a lakásárakat 5 százalékos áfa terheli majd, a bérleti díj áfaértéke 0 százalék lesz.

Az első területeket hamarosan ki is fogják jelölni, két kategóriában, az első kategóriában nem kell különösebb előkészítés, a másodikban igen. A területek megtisztítási tervét viszont először el kell végezni - mondta Fürjes Balázs.

Több kihívás is van:

  1. elérhető árú otthonoknak kell épülni
  2. lépésről lépésre meg kell valósítani a városi szégyenfoltok eltüntetését
  3. gazdasági újraindítás: segíteni szeretné a kormány a hazai építőipar újjáéledését.

Definiálta a rozsdaövezet fogalmát is: ezek a területek valaha a város szélén voltak, ipari tevékenység folyt rajtuk, ám évtizedek óta elhagyatottak, lepusztultak, szennyezettek.

A beruházás gazdája az állam lesz,

EU-s pénzeket is segítségül hívnak, és így magyar magánvállalkozások is támogathatók. Az önkormányzatokkal is konzultálnak a területekről.

A törvényhez az áfatörvényt is módosítani kell - tette hozzá Fürjes Balázs.

Müller Cecília országos tisztifőorvos először is az ismert, aktuális számokat sorolta fel.

"Továbbra is érvényes az, hogy

4 százaléknyi azok száma, akiknél alapbetegséget nem találtunk"

- mutatott rá.

Kórházban 430-an vannak a szerda reggeli állapot szerint.

Budapest továbbra is az egyetlen város, ahol több mint minden ezredik ember fertőzött.

30 éven aluli elhunyt Magyarországon nincs - tette hozzá Müller Cecília.

Bejelentette:

új beutalási rendet

adott ki, egy betegútra vonatkozó algoritmust is hozzárendeltek ehhez.

"Egyfajta ellátási mechanizmust bocsátottunk rendelkezésre, a lényege, hogy a koronavírusos és nem koronavírusos betegeket két külön vonalon kezelik" - ecsetelte az országos tisztifőorvos.

Arról is beszélt, hogy a KSH friss adatai visszaigazolták: a január-márciusi időszakban

8,5 százalékkal kevesebben haltak meg Magyarországon, mint egy évvel korábban,

ezt feltételezések szerint az alacsonyabb aktivitású influenzajárvány okozhatta.

A védőoltásokról is beszélt még: a WHO aggódik, hogy a világjárvány miatt 80 millió gyermek nem kap védőoltást megfelelő időpontban, elsősorban a kanyaró- és a gyermekbénulás-elleni oltásokról van szó.

"Magyarországon azonban nincsen elmaradás,

minden gyermek megkapja és megkapta a kötelező védőoltásait"

- szögezte le. Kizárólag az iskolai kampányoltásokban volt kicsi késés, a fertőző májgyulladás elleni és a HPV elleni védőoltás terén, de ezeket mostanában pótolják, a következő tanévre nem csúszik át semmi.

Végül az ellenszerkutatásról is beszélt; ami újszerű, hogy az NNK környezet-egészségügyi laboratóriumában új metódust fejlesztettek ki, ezzel követik a környezetünkben a koronavírus jelenlétét, és már valós mintákkal dolgoznak. A metódus egy-egy terület két hetes előrejelzésére is alkalmas lesz, hogy valahol várható-e nemsoká "járványügyi esemény". A tudósok-kutatók szennyvizes területeket látogatnak meg, de ez nem azt jelenti, hogy a szennyvíz terjeszti a koronavírust.

Kiss Róbert, az ügyeleti központ munkatársa elmondta, szerdán kormányülés zajlik, döntenek a továbbiakról.

A különleges jogrend helyére az egészségügyi válsághelyzet lép

- jelentette ki. Felsorolta még a friss, határátlépési lehetőségeket - itt olvashat erről részletesebben.

952-en használják a mobilappos ellenőrzést, 11 616 hatósági házi karantén van.

Kérdések

- Egyre több helyen találkoznak a 65 alattiak és felettiek, van-e még értelme a boltban az idősidősávnak?

- Védelmi intézkedés az idősidősáv a boltokban. Türelmet kérünk!

- Lejárt, de használható személyi okmányokkal szabad-e utazni külföldre?

- Nem. Itthon lehet használni a lejárt okmányokat.

- Van olyan szakrendelő, amely nem ad konkrét időpontot, hanem csak napszakot. Helyes-e ez?

- Ez a módszer semmiképpen nem elfogadható. Kérjük a szolgáltatókat, hogy adjanak pontos időpontot.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán