Új nyomatott hetilapot indít Jelen címmel a 168 óra korábbi lapvezetése az egykori Népszabadság néhány ismert figurájával

by

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--nqjj-Gat--/c_limit,w_1160/7SUsvwYDFontCGHMs.jpeg

Csütörtökön jelenik meg a 168 óra eggyel ezelőtti lapvezető szerkesztői hármasa, Tóth Ákos, Krajczár Gyula és Lakner Zoltán tulajdonában lévő és általuk is szerkesztett Jelen című közéleti hetilap. Az újságot a Liberty Press Kft. nevű cég adja ki, aminek a fenti trió a tulajdonosa, Lakner lesz a főszerkesztő, Krajczár a helyettese, Tóth pedig a főmunkatárs. 

Rajtuk kívül kapásból feltűnik, hogy munkatársként újra csatasorba áll Tamás Ervin, a Népszabadság legendás szerkesztő-újságírója, illetve több volt 168 óra-szerző, és a nyitószám külsős szerzői között pedig olyan nevek tűnnek fel, mint a megszűnt napilap egykori tudományos rovatvezetője, Palugyai István, illetve a volt sportrovatvezető és szóvicces című focicikkpápa, Hegyi Iván.

Lesz online verziójuk is, ami kapásból fizetős modellben indul. 

Lakner az indulásukat bejelentő facebookos posztja elején rögtön utalt arra, hogy a mai helyzetben mennyire merész vállalkozás print lapot alapítani:

“Ti hülyék vagytok, azt hiszem ez volt a legspontánabb – amúgy támogató – reakció, amit arra kaptam, hogy lapot alapítunk, pont itt és pont most. Nyilván tudjuk, hol élünk, pontosan erről írunk majd, de amire készülünk, az szaltó, és nem halálugrás.”

A 444 kérdésre, hogy fél év múlva milyen eladott példányszámmal lenne elégedett, Lakner azt mondta, hogy

“Első körben egy több ezres olvasói réteg ami reális, nyilván nem ugrunk el több elől, de erre szólnak az üzleti terveink. Pontos számot azért nem mondanék, mert azzal magunkat limitálom. Elégedett azzal lennék fél év múlva, ha a hazai hetilapok felsorolásakor addigra mindenkinek eszébe jut a Jelen neve.”

A lap vonalvezetéséről a posztjában pedig ennyit árult el:

“Ez az újság nem lesz semleges, amennyiben az emberi jogokról, a társadalmi igazságosságról, a demokráciáról és a szabad médiáról esik szó. Nagy szavak, ráadásul komolyan gondoljuk őket.”

A 444 kérdésére, hogy áll-e a lap mögött nagyobb finanszírozó, Lakner azt mondta, hogy

"A mi pénzünkből megy a buli, meg amit éppen össze tudtunk szedni a saját környezetünkben mikrotámogatásonként, éppen mert nincsen nagy támogató, szakaszosan haladtunk és értünk el idáig."

A facebookos bemutatkozásukban többször is szó esik arról, hogy erősen alapoznak az olvasók támogatására.

Az új hetilap fb-oldala itt nézhető meg.