Megszűnhet a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.

by

A 2011-ben létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) a kormány szándékának megfelelően jelentős segítséget nyújtott a szociálisan legrászorultabb hiteladósoknak, ők az elmúlt évben kedvezményes feltételekkel vissza is vásárolhatták korábbi otthonukat;

– közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtó és kommunikációs főosztálya szerdán.

A Nemzeti Eszközkezelő Program segítségével mintegy

Az elmúlt évek hatékony gazdaságvédelmi intézkedéseinek köszönhetően a bérlők többségének helyzete stabilizálódott, így az érintettek 2019-ben lehetőséget kaptak arra, hogy újból tulajdonosaivá váljanak korábbi otthonuknak- írták.

A kormány által kitűzött cél, miszerint lehetőleg minden család saját otthonban élhessen a Nemzeti Eszközkezelő Programban sikeresen teljesült. Tízből kilenc, korábban bajba jutott devizahiteles ugyanis visszavásárolta otthonát, így a nemzetközileg is egyedülálló intézkedés közel 28 ezer család lakhatására vonatkozóan biztosított megnyugtató és végleges megoldást.

A visszavásárolt ingatlanok következtében a NET Zrt. ingatlanportfoliója jelentősen csökkent, feladata átalakult, ezért a hatékony állami vagyongazdálkodás szempontjait figyelembe véve időszerűvé vált a társaság működésének felülvizsgálata. Ennek eredményeként a benyújtott törvénytervezet javasolj a NET törvény hatályon kívül helyezését, ezáltal a NET Zrt. megszűnését.