https://img1.hvg.hu/image.aspx?id=c7037312-a62e-4fea-8b13-96febeedc0e5&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

Történelmi segélycsomagot kaptak a francia autógyárak

by

Mindezt egybekötik azzal, hogy teljesen átálljanak az elektromos autók gyártására.

Több mint 8 milliárd eurós "történelmi" segélycsomagot jelentett be Emmanuel Macron francia államfő kedden a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság által sújtott autóipar modernizálására. Ennek részeként Franciaország az elektromos járművek egyik legfőbb gyártójává válna.

Macron a Valeo autóipari beszállító észak-franciaországi Étaples-ban található üzemében úgy fogalmazott: a cél, hogy Európában Franciaországban készüljön a legtöbb tiszta és energiahatékony jármű, öt éven keresztül évi több mint egymillió elektromos vagy hibrid gépjárművet gyártsanak a francia vállalatok.

Az elnök azt is jelezte, hogy az általános karantén idején visszaesett vásárlások ösztönzésére 7 ezer eurós környezetvédelmi bónusz jár annak, aki elektromos járművet vásárol, a cégek 5 ezer eurós kedvezményt kapnak elektromos autók vásárlása esetén, a hibrid gépkocsikra pedig 2 ezer eurós bónuszt ad a kormány.

A Németország és Franciaország által múlt héten javasolt 500 milliárd eurós (180 ezer milliárd forint) európai uniós alap célja a legsúlyosabban érintett ágazatok, köztük az autóipar talpra állítása – tette hozzá. A francia elnök ugyanakkor garanciákat kért a Renault autógyártótól a munkahelyek megtartására két észak-franciaországi gyárukban, Maubeuge-ben és Douaiban.

Az autógyártónak a francia állam korábban már ígért állami garanciát egy 5 milliárd eurós hitelkerethez, amelyre azonban Bruno Le Maire gazdasági miniszter még nem adta jóváhagyását, s azt a franciaországi üzemek megtartásától tette függővé. A Renault autógyártó pénteken egy 2 milliárd eurós megtakarítási programot jelent be, amelynek keretében sajtóértesülések szerint négy franciaországi üzemet is bezárhatnak.

Emmanuel Macron délelőtt találkozott Jean-Dominique Sénart-ral, a Renault elnök-vezérigazgatójával, valamint a francia autóipar mintegy harminc vezetőjével, akikkel a közvetlenül 400 ezer, áttételesen 900 ezer embernek munkát adó ágazat jövőjéről egyeztetett.