KORONAVÍRUS

Befejeződött a szűrés Jászárokszálláson

by

Véget ért a város egészségügyi alapellátásában és a szociális ágazatban dolgozók, valamint az idősek bentlakásos apartmanháza lakóinak koronavírus-tesztelése.

Mint arról korábban beszámoltunk, az önkormányzat megelőzés és állapotfelmérés céljából saját költségén száz darab gyorstesztet vásárolt. Ezek mintegy tizenöt perc alatt, egy csepp, ujjbegyből vett vérből kimutatják, hogy a vizsgált személy fertőzött vagy sem. Az eljárást az elmúlt hetekben dr. Bíró Attila háziorvos bonyolította le. Elsősorban azokat a szakembereket szűrték a városban, akik a leggyakrabban találkoznak betegekkel és idősekkel.

A vizsgálattal szerették volna elérni, hogy az egészségügyi és szociális dolgozók esetleges pozitív eredmény esetén ne fertőzzék meg az általuk gondozott betegeket, időseket, és ne alakuljanak ki gócpontok a városban. A tesztelés lebonyolítását követően Gergely Zoltán polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy az érintetteken elvégzett vizsgálat nem mutatott ki koronavírus-fertőzést.

Dosszié
Koronavírus (Jászkunság) Újraindulnak az elsősegélynyújtó vizsgák megyénkben is
Ismét látogatható a strandfürdő Törökszentmiklóson
Erkélyrandival kedveskedik egymásnak az újszászi Zsuzsa és János
További cikkek a dossziéban