https://infostart.hu/images/site/articles/lead/2020/03/1585592801-PH7rhTanM_md.jpg

Még vannak problémák a PC-piacon

by

Sokat várnak a Magyarországon saját kereskedelmi képviselettel rendelkező számítástechnikai gyártók az állami megrendelésektől – mondta a Digitrendi szakoldalnak Lukács Anita, a Lenovo Magyarország vezetője.

Egy éve nincsenek nagyobb állami beszerzések, az újonnan alakult Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) lassan állt fel, azonban most már elindultak a folyamatok – idézte a Hvg.hu a Lenovo magyarországi vezetője szavait. Lukács Anita a Digitrendi szakoldalnak adott interjúban úgy fogalmazott, most a távmunka és a távoktatás pörgetheti leginkább az állami beszerzéseket, ezen a téren március végén már elindult valami. A szakember szerint, amennyiben sikerül az elmúlt „alvó” évet bepótolni, és a veszélyhelyzet miatt még több eszközt beszereztetni, az „helyre teheti a piacot”.

A számítógépek piaca éppen tavaly rendeződött: hosszú évek csökkenése után 2019-ben ismét emelkedtek a PC-eladások. A legtöbb gépet a Lenovo értékesíti, második helyen a HP, harmadikon a Dell áll.

Majd következett a járvány, amely mintegy 10 százalékkal vetette vissza a globális PC-piacot. Miközben kereslet lett volna az eszközökre, a koronavírus már az év elején térdre kényszerítette a kínai üzemeket, mivel a karantén miatt nem volt ember a gyártáshoz – hívta fel a figyelmet Lukács Anita, azt is hozzátéve: a Sárváron található egyetlen európai Lenovo-üzem már rekordmennyiségben termel.

A legnagyobb gondot jelenleg az okozza, hogy az Intel processzoraiból és SSD meghajtókból sincs elég – ez pedig a beszerzési és kereskedelmi árat is felfele hajtja.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: Forrás: Pexels.com