Hongkong elveszítheti nemzetközi pénzügyi szerepét

by

Hongkong elveszítheti nemzetközi pénzügyi szerepét – figyelmeztette Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője Kínát a kedden tartott sajtókonferenciáján. McEnany kifejtette: az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump „elégedetlen” azzal, hogy – szerinte – Kína meg akarja fosztani Hongkongot az autonómiájától.

Nehéz elképzelni, hogyan maradhatna Hongkong továbbra is pénzügyi központ, ha Kína veszi át felette az ellenőrzést

– fogalmazta meg a Fehér Ház álláspontját a szóvivőnő.

Az amerikai kormányzat nem először fejezte ki elégedetlenségét a kínai parlamentben pénteken előterjesztett, Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezet miatt, s nem először figyelmeztette Kínát, hogy a törvény elfogadása esetén Hongkong autonómiája csorbulna, ez pedig következményekkel járna az amerikai-kínai viszonyra is.

A pekingi parlament pénteken megkezdődött ülésszakán terjesztették elő azt a törvényt, amely

A törvénytervezetet várhatóan csütörtökön fogadja el a kínai parlament, megkerülve a hongkongi törvényhozást. Hongkongban vasárnap ugyan ezrek tiltakoztak a jogszabály ellen, azt skandálva, hogy „Hongkong függetlensége az egyetlen járható út”, de több hongkongi tisztségviselő is védelmébe vette a várható törvényt, azt hangoztatva, hogy „terrorveszély” miatt van rá szükség.

https://www.vg.hu/wp-content/uploads/2020/05/+otf/810w/0001SC5F4.jpg
Fotó: AFP

Carrie Lam hongkongi kormányzó is Peking mellé állt az ügyben, és úgy ítélte meg, hogy alaptalanok a helybéliek és a külföldi beruházók aggodalmai.

Hongkongban a szabadságjogokat meg fogjuk őrizni, dinamizmusa, a jogállamisággal, az igazságszolgáltatás függetlenségével és a szabadságjogokkal kapcsolatos értékrendje változatlan marad

– jelentette ki Lam, hozzátéve, hogy a törvény „csak maroknyi bűnöző ellen irányul, és a lakosság elsöprő többségének védelmét szolgálja”.

Az amerikai kormányzat álláspontja szerint azonban ez nem így van. Vasárnap Robert O’Brien nemzetbiztonsági tanácsadó, őt megelőzően pedig Mike Pompeo külügyminiszter emlékeztette Kínát a Hongkonggal kapcsolatos – az 1984-ben aláírt brit-kínai nyilatkozatban rögzített – kötelezettségvállalásainak betartására.

Pompeo egy múlt heti sajtókonferenciáján egyenesen úgy fogalmazott: a törvény elfogadása a „lélekharang” megkondítását jelentené Hongkong számára. Az amerikai diplomácia irányítója fel is szólította Pekinget „végzetes javaslata” átgondolására, valamint nemzetközi kötelezettségeinek, Hongkong magas szintű autonómiájának és demokratikus intézményrendszerének tiszteletben tartására.