Reményteli jövőtől fosztotta meg a halál Petics Kristófot

by

Egy időre Isten házában találta meg a helyét, ahol imádták a bohém Kristófot. De onnan is továbbállt, hogy karrierjét építse. A sors kegyetlen iró­niája, hogy halála előtt éppen sínre került az élete. Egy időre Isten házában találta meg a helyét, ahol imádták a bohém Kristófot. De onnan is továbbállt, hogy karrierjét építse. A sors kegyetlen iró­niája, hogy halála előtt éppen sínre került az élete.

A család, a barátok, rajongók és a pályatársak sem képesek elfogadni Petics Kristóf halálát, főleg, hogy az egykori x-faktoros zűrös élete épp mostanában kezdett végre sínre kerülni.

Miután 2016-ban botrányosan távozott a tévés tehetségkutatóból, MC Hawerrel kezdett közös munkába, de az is füstbe ment. Ezután nehéz időszak következett az életében, Kristóf nemigen találta a helyét, s végül az újfehértói plébánián vállalt munkát. Isten közelsége pedig sokat segített a nyughatatlan lelkű énekesnek.

http://media.borsonline.hu/cikk/21/207349/gallery-picture/645w/2195433_petics-kristof-csd-57-2.jpg
Énekesként egyre több felkérést kapott, színházi meghallgatásokra járt, és a családjával is rendezôdött a kapcsolata, de korai halála megfosztotta attól, hogy megvalósítsa az álmait © Bors

– Végtelenül jó szándékú, alázatos és elképesztően intelligens fiút ismertünk meg Kristófban. Igazi bohém művészt, aki szőlőmetszés közben dalra fakadt, aki az idősek otthonában verset szavalt, aki gondolt egyet, és a következő percben teljesen átszellemülten Shakespeare-monológba kezdett. Csodáltuk a tehetségét, a művészet iránti szenvedélyes elkötelezettségét, és szerettük, hogy ott van velünk. Telis-tele volt élettel, tervekkel. Nagyon szomorú, ami vele történt – mesélte lapunknak a templom egyik dolgozója.

A plébánia békés világától Kristóf tavaly vett búcsút. Hajtotta az ambíció, fényes karriert álmodott magának, és nem légvárat épített: lassan újra megnyíltak előtte az ismertséghez vezető kapuk. A jövő héten szerződött volna a TV2-vel a Sztárban sztár szereplőjének, együttesével a GIL-lel egyre több koncertfelkérése volt, és meghallgatásra járt a Madách Színházba, mert a színészkedést is folytatni akarta.

Visszatalált a szeretteihez is, korábban viharos kapcsolata rendeződött a családjával, így minden körülmény adott volt ahhoz, hogy szép pályát fusson be. A sors azonban 24 évesen megfosztotta az álmaitól. Hogy pontosan mi történt szombaton Újfehértón, ahol másnap az édesanyja és húga vízbe fúlva talált rá, még nem tudni, de lapunk információja szerint az énekes lába beszorult egy farönkbe, és ez okozhatta a vesztét. Az ügyet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vizsgálja, és a boncolás eredménye is sok kérdésre választ adhat.

Tóth Andi sokkot kapott
Az énekesnőt és Kristófot ötéves barátság kötötte össze. Andi, miután meghallotta a halálhírét, órákig fel sem fogta, hogy a barátja nincs többé. – Felkeltem a hírre, majd visszaaludtam. Aztán Ádám hívott, hogy jól vagyok-e, majd az édesanyám is, és mondtam nekik, hogy persze. Ezek után leültem körmöt festeni, és órák teltek el. A tudatom nem fogadta be a hírt, csak a nap közepe felé, amikor egyszer csak leültem, és órákig zokogtam. Azt hiszem, a mai napig tart ez a sokkos állapot, elmondhatatlan a fájdalom és a szomorúság, amit érzek – mondta könnyeivel küszködve Tóth Andi, aki szerint tehetséges barátja rosszkor, rossz helyre született.
Mc Hawer megbánta
Kristóf egykori menedzsere, Mc Hawer némi lelkiismeret-furdalást érez, mert nem reagált a fiú segélykiáltására. – Egy angyal és egy ördög lakozott benne egyszerre, de képtelen voltam rá haragudni, annyira aranyos srác volt. Nem beszéltem vele, miután megszakítottuk a közös munkát, de fél szemmel azért követtem, hogy mit csinál, mi van vele. Egyszer írt egy bocsánatkérő levelet, illetve így visszagondolva inkább egy segélykiáltás volt, de nem akartam újrakezdeni vele a kálváriát. A történtek fényében most egy kicsit hibáztatom magam, még ha tudom is, hogy nem menthettem volna meg. Mindent megtettem érte, hogy sikeres előadó lehessen, de csapongott, nem állt még készen rá – mondta a Borsnak elcsukló hangon MC Hawer, akit mélyen megrendített a fiatal tehetség halála.