Szeptemberben rendezik meg a Veszprém-Balaton Filmpikniket

by

Az eredetileg június közepére tervezett új filmes eseményt szeptember 3. és 5. között szervezik meg, a halasztás oka a koronavírus ellen bevezetett, rendezvényeket is érintő korlátozás. A Veszprém-Balaton Filmpikniken rendhagyó szabadtéri helyszíneken a Magyar Mozgókép Szemle díjazottjait és hazai filmklasszikusokat mutatnak majd be.
Az időpont-módosítás és a járványhelyzet kapcsán az esemény új célt is kapott:

Több mint két hónapja zártak be a hazai mozik, ennyi idő alatt már azok is kiéheztek a nagyvásznas élményre, akik ritkábban látogatnak csak filmszínházba. A hangulatos veszprémi és Balaton-parti vetítésekkel szeretnénk kellőképpen izgalmas közeget teremteni annak érdekében, hogy a magyar filmek és a közönség újra egymásra találhasson. A Filmpiknikre mi nem is pusztán mozgóképes eseményként tekintünk, rengeteg kísérőprogramot, többek között zenei és gasztro rendezvényeket is szervezünk, hogy színesítsük a kínálatot

-mondta Muszatics Péter az esemény művészeti igazgatója.

A Filmpiknik természetesen nem veszti el a szakmai jellegét sem, továbbra is fontosnak tartjuk, hogy találkozóhelyet biztosítsunk a szakmának és tovább erősítsük a film és mozgóképművészet szerepét Veszprémben és a Bakony-Balaton régióban

- tette hozzá az esemény szakmai vezetője.

Az Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósuló új filmes esemény a Veszprém-Balaton 2023 EKF program, a Nemzeti Filmintézet és a Magyar Filmakadémia szoros együttműködéséből születik meg.