Gyurcsányné vezetésével tárgyaltak Sorosék a romákról, de romák nélkül

by

Számítanak-e a romákra az EU gazdasági felépítése során, ezzel a címmel szervezett konferenciát a Soros György-féle Open Society Fundations (OSF). A beszélgetést Gyurcsány Ferenc felesége vezette. Ezen több uniós tisztségviselő és az Európai Parlament (EP) több tagja is részt vett, azonban a meghívottak között nem szerepeltek a roma ügyekkel foglalkozó, roma származású EP-képviselők. Járóka Lívia az EP alelnöke, az unió roma stratégiáján aktívan dolgozó képviselő a V4NA-nak elmondta, egyáltalán nem lepte meg, hogy őket nem kaptak meghívást. Megjegyezte, Peter Pollák szlovák EP-képviselő és a roma szervezetek is jelezték felháborodásukat emiatt. Úgy tűnik, az ő véleményük nem számít Soroséknak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Járóka Lívia hozzátette,
az elmúlt években is az volt a jellemző, hogy őket kihagyták az efféle tanácskozásokból.
Túlnyomó részt a Bizottsággal tárgyalnak, a konferenciáikon elhangozott kijelentések nem fedik a valóságot, és „egymást körbe idézve, saját sajtóikban hirdetve terjesztik a fake news-t", összegzett a V4NA-nak Járóka Lívia, roma származású képviselő, aki már 2011-ben is aktívan részt vett az EU roma-stratégiájának kidolgozásában, és azóta is képviseli a cigányság ügyét az Európai Parlamentben.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1907/20190717jaroka-livia.jpg?w=644&h=429
Járóka Lívia, a Fidesz-KDNP képviselője az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án.Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Soros-konferencián részt vett David Sassoli az EP elnöke, Vera Jourova az Európai Bizottság alelnöke, több EP-képviselő, és a Roma Vállalkozásfejlesztő Kezdeményezések nevű civil szervezet képviselője. A beszélgetés vezetője, mondhatni konferansziéja Gyurcsány Ferenc felesége, baloldali EP-képviselő volt.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2005/20200525roma-konferencia.jpg?w=644&h=362
Forrás: V4NA

Különösen felháborító, hogy
Soros alapítványa nem tartotta fontosnak meghívni a témában kifejezetten érintett képviselőket akkor, amikor az Unió épp a 2030-ig szóló roma befogadási és esélyegyenlőségi kezdeményezést tárgyalja,
mondta Járóka Lívia.

„Az ilyen jellegű konferenciákkal csak

tette hozzá. Kiemelte, reméli, hogy most az új stratégia jelentéstevői a roma vezetők javaslatait és nem a pro-roma, gyakran politikailag motivált és irányított lobbicsoportok javaslatait veszik majd figyelembe.

Véleménye szerint „az Európai Parlament és az Európai Bizottság résztvevő képviselői nagy hibát követnek el, ha ennyire egyértelműen szubjektív és tartalmilag is szakmaiatlan, a romák képviseletét mellőző konferenciázgatásokhoz adják a nevüket."