Európában és Ázsiában enyhülnek a korlátozó intézkedések

by

Folytatódik a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott intézkedések enyhítése egész Európában. Szerbiában másodszor fordult elő, hogy 24 óra alatt nem volt halálos áldozata a betegségnek, Montenegróban pedig majdnem három hete nem jelentettek új esetet. Ha ez még egy hétig így marad, hivatalosan is bejelentik a járvány végét. Olaszországban 60 ezer önkéntes fogja ellenőrzi a koronavírus-járvány miatt előírt személyes távolság-tartást. Spanyolországban és Görögországban pedig már a turisták fogadására készülnek.

Az Egyesült Államokban az igazolt fertőzöttek száma hétfő estére meghaladta a 1,64 milliót, a haláleseteké közelít 97 ezerhez, a kórból közel 367 ezren gyógyultak fel a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.

Világszerte 5 453 784 fertőzöttet, 345 886 halálesetet és 2 191 310 gyógyultat jelentettek.

A fertőzöttek számát tekintve továbbra is Brazília áll a második helyen, több mint 363 ezer embert diagnosztizáltak a SARS-CoV-2 nevű vírussal, a halálesetek száma 22 666. Donald Trump amerikai elnök megtiltotta a beutazást azoknak a külföldieknek, akik Brazíliából akarnának belépni az Egyesült Államokba a járvány idején.

Argentínában ahol több mint 12 ezer fertőzöttet és 456 halálesetet tartanak nyilván, Buenos Airesben június 7-ig meghosszabbították a karanténintézkedéseket, és közlekedési korlátozásokat vezettek be, miután erőteljesen megnőtt az igazolt esetek száma.

Az afrikai országokkal kapcsolatban Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója közölte, hogy a járványok területén való jártasságuknak köszönhetik a COVID-19 lassú terjedését, de figyelmeztetett, hogy vannak rések a védelemben. Tedrosz azt is közölte, hogy a WHO biztonsági okokból felfüggesztette hidroklorokinnal folytatott kísérleteket.

Olaszországban ismét száz alá csökkent a napi halálesetek száma

A fertőzöttek számát tekintve harmadik helyen álló Oroszországban egy nap alatt 8946-tal 353 427-re nőtt a fertőzöttek száma. A halálozások száma 92-vel 3633-ra, a gyógyulásoké 5499-cel 118 789-re nőtt. Mihail Misusztyin kormányfő arra intette honfitársait, hogy a SARS-Cov-2 koronavírus ismételt behurcolásának veszélye miatt tartózkodjanak a külföldi utazásoktól.

Olaszországban, ahol ismét száz alá csökkent a napi halálesetek száma, és elérte a 32 877-et, a gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzötteké pedig a 230 158-t, azt tervezik, hogy 60 ezer önkéntes ellenőrzi a személyes távolságtartást, "fegyverzetük a szóbeli meggyőzés és a mosollyal kísért kedvesség lesz".

Boris Johnson brit miniszterelnök főtanácsadója közölte hétfőn, hogy felesége és kisgyermeke érdekében, "kivételes helyzetben" cselekedett, amikor a járvány megfékezése végett elrendelt karanténintézkedések ellenére több száz kilométert utazott családjával. Az ügy botránnyá szélesedett, az ellenzék és több konzervatív képviselő is a lemondását követeli.

Svédországban hétfőre meghaladta a 4 ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma és több mint 33 800 fertőzöttet regisztráltak. Finnországban, ahol a járvány lassul, júniustól augusztusig százmillió euró (35 milliárd forint) értékben tervez a koronavírus-járvány miatt védőfelszereléseket és lélegeztetőgépeket beszerezni, hogy fedezhesse az esetlegesen ismét megnövekvő igényeket. Dánia részben feloldotta a határzárat a járvány miatt szétszakított szerelmesek előtt, a könnyítés a többi skandináv országra és Németországra vonatkozik.

Bátorságra és éberségre intett Merkel

"Bátorságra és éberségre" intette Angela Merkel kancellár a német tartományokat hétfőn a korlátozások feloldásával kapcsolatban. Merkel szükségesnek tartja, hogy továbbra is kötelező maradjon a 1,5 méteres távolságtartás, a személyes találkozások minimálisra szűkítése és a higiéniai előírások betartása. A kancellár szerint ha ezeket az alapvető szabályokat figyelmen kívül hagyják, akkor elveszhetnek a járvány megfékezésében eddig elért sikerek. Koronavírusos fertőzötteket azonosítottak egy nemrégiben újra megnyitott alsó-szászországi étterem vendégei között, és már száznál több embert karanténba helyeztek. Németországban 180 595 fertőzöttet és 8309 halálesetet jelentettek.

Belgiumban folyamatosan csökken a koronavírus-járvány okozta új azonosított fertőzések száma. Hollandiában a halálesetek száma egyszámjegyűre csökkent. 24 óra alatt 8-an haltak bele a betegségbe, ez két hónap óta az első alkalom, hogy az áldozatok napi száma 10 alatt volt. Az új fertőzések száma 209-el 45 445-re nőtt.

Lengyelországban az utóbbi huszonnégy óra alatt egy haláleset sem történt a koronavírus-járvány miatt, az új fertőzések többségét pedig a szilézai bányavidéken kialakult gócban jegyezték fel hétfőn. A varsói kormány a korlátozások további feloldására készül.

Szerbiában újabb nap telt el halálos áldozat nélkül

Szerbiában újabb nap telt el halálos áldozat nélkül, Csehországban megnyitnak az általános iskolák alsó tagozatai.

Több mint két hónapnyi leállás után újraindult hétfőn Kijevben a metró, miután életbe lépett a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások enyhítésének második szakasza. Ukrajnában hétfőre a korábbi napokhoz képest lényegesen kevesebb új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak, egy nap alatt 259-et. A regisztrált fertőzöttek száma mostanra 21 245-re nőtt, a betegségben elhunytaké pedig hat újabb halálos áldozattal 623-ra.

Görögország a koronavírus-járvány elleni két hónapos küzdelem után újraindította a menetrend szerinti komp- és légi közlekedést a szigetein hétfőn; megnyitottak a kávézók és éttermek is.

Indiában káosz uralkodott el a belföldi járatok számára újra megnyitott repülőtereken, a Fülöp-szigeteken külföldről hazatértek tízezrek vesztegelnek karanténban. Japán egész területén feloldják a koronavírus-járvány lassítása érdekében hozott rendkívüli állapotot.

Online rendszert indít el Kína az új koronavírus globális terjedésének előrejelzésére. Az északnyugat-kínai Kanszu tartomány székhelyén található Lancsou Egyetem innovációs központjának kutatói által kidolgozott rendszer hétfőtől kezdve 30 napon át jelzi előre, hogy a világ 180 országában naponta hány újabb fertőzéses eset bukkanhat fel.

MTI/Hír TV