Új terv, hogy biztonságosabb legyen a repülés a koronavírus miatt

by

Egy francia mérnök szintén a távolságtartást elősegítő fedélzeti üléskoncepcióval állt elő: a székek háttámlájára és a középső ülőhelyre helyezett két védőpanelből álló Plan Bay megfelelő módot kínálhat az utasok közötti távolságtartásra.

A járvány várhatóan hosszú távon megváltoztatja a légiközlekedést. A járvány világszerte a repülőgépek szűk utasterében, órákra összezsúfolt emberek, és a köztük terjedő kórokozók problémájára irányította a figyelmet.

A repülőgépülések tervezésével foglalkozó vállalatok jelenleg azzal kísérleteznek, hogy a járvány közben és után miként lehetne vonzóbbá és biztonságosabbá tenni a repülést egészségügyi szempontból - írja az airportal.hu.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2005/20200525repulogep-ules-repulogep-ulesek-tavolsagtarto.jpg?w=644&h=362
Így néz ki a Plan Bay koncepciójaForrás: Plan Bay

Egy francia mérnök újabb különös ötlettel állt elő:

A távolságtartást segítő Plan Bay hivatalos weboldala szerint a termék könnyen gyártható, nem kerül sokba a légitársaságoknak, valamint egyszerűen szerelhető fel és távolítható el, így nem igényel egyéb módosítást az üléssorban.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2005/20200525repulogep-ules-repulogep-ulesek-tavolsagtarto1.jpg?w=644&h=362
A középső ülés kiesne a használatbólForrás: Plan Bay

A középső ülés blokkolásának koncepciója a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) egyik videókonferenciáján volt szó először, azonban a légiközlekedési iparban – érthető módon – nem tett szert nagy népszerűségre.

Megvan a terv, hogyan tennék biztonságosabbá a repülőgépek utasterét
Ott, ahol az embereknek egymás mellé kell ülniük, könnyebben terjedhet a vírus, és ez nem csak a koronavírusra igaz, hanem minden másra is, amely cseppfertőzés útján terjed. Ezért minden olyan szolgáltatónak, amely egymás mellé ülteti az ügyfeleit, vendégeit, utasait, el kell gondolkodnia azon, hogyan tehetné biztonságosabbá a környezetet.

A tervezője jelenleg azon dolgozik, hogy ötletét széleskörűen ismertté tegye, valamint elkészítse a termék első prototípusát.