Hatvanezer önkéntes ellenőrizheti Olaszországban a védőtávtartást

A tervezet szerint az önkéntesek kék mellényt viselnek majd, "fegyverzetük pedig a szóbeli meggyőzés és a mosollyal kísért kedvesség lesz."

by

Olaszországban a regionális ügyek minisztériuma azt tervezi, hogy 60 ezer önkéntes fogja ellenőrzi majd a koronavírus-járvány terjedése ellen előírt személyes távolságtartást, a szabályszegőket pedig meggyőzi annak betartásáról. Az elképzelést hétfőn jelentette be Francesco Boccia, a regionális ügyek minisztere.

A tervezet szerint az önkéntesek kék mellényt viselnek majd, "fegyverzetük pedig a szóbeli meggyőzés és a mosollyal kísért kedvesség lesz." Az utcákon és a tereken kívül strandokon, a tengerparton, bárokban és egyéb helyeken is ügyelnek majd a biztonságos távolságtartásra.

A feladatra bárki jelentkezhet, de felvételi előnyt élveznek a munkanélküliek és a segélyre szorultak. Helyi értesülés szerint azonban várhatóan nem lesz túl nagy sikere a toborzásnak, mivel az önkéntes szolgálatért nem fizet az állam, és a kormányon belül is felmerültek kifogások az elképzelés ellen.

Ami az utazási könnyítési tervet illeti, az olasz tartományok közötti utazási tilalmat június 3-án feloldják, és ugyanezen a napon Olaszország megnyitja határait az Európai Unióból érkező turisták előtt.

Vasárnapi adatok szerint Olaszországban 32 785-en haltak meg eddig a fertőzés miatt és 229 858-an fertőződtek meg bizonyítottan a koronavírus-járvány következtében.


Kapcsolódó írások:

6,5 millió tesztet végeztek 10 nap alatt Vuhanban

Önmagát fertőtleníti egy új szájmaszk

Agrárkamara: több százmilliárdnyi támogatáshoz juthat hozzá csaknem 170 ezer magyar gazda