Visszavásárolja a világ legnagyobb cirkuszi társulatát az alapítója

by

Guy Laliberte, a világhírű Cirque du Soleil alapítója visszavásárolja a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetben lévő szórakoztatóipari vállalkozást.

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe jutott Cirque du Soleil világhírű vállalkozáson úgy segít alapítója, hogy egyszerűen visszavásárolja. Guy Lalibert azt mondta, a cirkusztársulat olyan sokat adott neki, hogy kötelességének érzi segíteni. A 60 éves milliárdos a kanadai rádiónak mondta el, hogy visszaveszi a társulatot. A kortárs cirkusz visszavételéről szóló terveinek részleteiről pedig csupán annyit árult el, hogy van egy nagyon jó terve.

A koronavírus-járvány miatt a kortárs cirkusznak világszerte 44 elődását kellett lemondania eddig. Kényszerszabadságra küldték a társulat 95 szaázalékát, ami 4679 artistá és egyéb munkatársat jelent. Laliberte még utcaművészként 1984 júniusában Gilles Ste-Croix-val alapította a társulatot egy québeci kisvárosban, Baie-Saint-Paulban. Öt évvel ezelőtt adta el az akkor már nagyon sikeres vállalkozásának nagy részét 1,5 milliárd dollárért amerikai és kínai befektetőknek. Februárban maradék tulajdonától is megszabadult. Most mégis visszavásárolja.