Orbán Szabó Tímeának: „Szerintem ön és az idős rokonai köszönettel tartoznak Kásler Miklósnak”

by

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője arról kérdezte Orbán Viktor miniszterelnököt hétfőn a parlamenti azonnali kérdések órájában, hogy ha szerinte Kásler Miklós emberierőforrás miniszter érdemei történelmiek, akkor miért Pintér Sándor belügyminiszter irányítására bízta az egészségügy átvilágítását és általában a járvány elleni védekezés irányítását. Arra is rákérdezett, hogy Kásler 2022-ig marad-e az humántárca élén.

Orbán első körben azt válaszolta, hogy az utóbbi kérdésre maga a miniszter tud válaszolni, az operatív törzs pedig nem csak egészségügyi kérdésekkel foglalkozik, ezért Pintér Sándor a vezetője.

Viszontválaszában Szabó Tímea megjegyezte, nem a miniszterek döntenek saját kinevezésükről és leváltásukról, az pedig érthetetlen, miért folytatódhat „Kásler ámokfutása”, akinek az utasításai nyomán

„többen haltak meg, mint a járvány miatt.”

Orbán erre válaszul azt mondta, Kásler ösztönei vezettek oda, hogy bár minden nemzetközi szervezet azt mondta, nem lesz súlyos járvány, Európában talán elsőként ő hívta össze az operatív törzset, mint kormányzati szervet járványvédekezés céljából.

„Szerintem mindannyian, ide értve önt és különösen az idős rokonait, köszönettel tartozhatnak Kásler Miklós professzor úrnak.”

- jelentette ki a miniszterelnök