Három ütemben igényelhető a mezőgazdasági többlettámogatás

by

Június végétől három ütemben lehet igényelni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésére biztosított, összesen 25 milliárd forintos mezőgazdasági többlettámogatást – közölte az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn az M1 csatornán.

Feldman Zsolt azt mondta, hogy az igénylést elektronikusan kell benyújtani,

A támogatást a vállalkozók oda fordíthatják, ahol a legnagyobb szükségük van rá – tette hozzá.

https://www.vg.hu/wp-content/uploads/2020/01/+otf/810w/BOB20190920012.jpg
Fotó: MTI/Oláh Tibor

Hangsúlyozta, hogy a támogatás célja a magyar munkahelyek védelme, az élelmiszerellátási biztonság megőrzése, és ezáltal az import kiszorítása, Magyarország külkereskedelmi eredményeinek javítása.

Az államtitkár kitért arra is: a magyar export értéke tavaly meghaladta a 9 milliárd eurót, a járvány miatt március végén hozott nemzetközi korlátozó intézkedések egy időre megakasztották a külkereskedelmet, de a kormányzati és a nemzetközi erőfeszítések együttes hatására sikerült stabilizálni az exportot.