A kormány biztosítja a Lánchíd felújítására a hatmilliárd forintot

by
Biztosítja a kormány a Lánchíd felújítására még Tarlós István főpolgármesternek megígért hatmilliárd forintot

– közölte a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Fürjes Balázs emlékeztetett: soron kívüli tájékoztatást kért Karácsony Gergely főpolgármestertől a Lánchíd felújításáról, tekintettel arra is, hogy

https://www.vg.hu/wp-content/uploads/2017/07/+otf/810w/lanchid.jpg
Fotó: AFP

A Karácsony Gergely által készíttetett és a kormánynak a főpolgármester által személyesen átadott szakvélemény szerint

– mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy azt szeretnék tudni, azóta mi változott, ugyanabban a kérdésben miért mond gyökeresen mást a főpolgármester, mint fél évvel ezelőtt.

Közölte, hogy az elmúlt félévben semmilyen tájékoztatást nem kaptak a Lánchíd felújításáról a fővárostól, a levélre sem kapott még hivatalos választ, de bízik abban, hogy az megérkezik majd és személyesen is meg tudják beszélni a kérdéseket.

A kormány képviselői állnak rendelkezésre, szeretnének segíteni, a kialakult helyzetet ugyanis tisztázni kell, mert a kérdés a közlekedők biztonsága és a „Városháza szavahihetősége” miatt is nagyon fontos – mondta Fürjes Balázs.