https://img2.hvg.hu/image.aspx?id=15bfaf11-b7de-4d1f-9b75-1fdedb733f96&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

Nagyot zuhant a német gazdaság a járvány miatt

by

Utoljára 2009-ben csökkent ennél nagyobbat a GDP.

Koronavírus-világjárvány
Már meghaladja az ötmilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, és több mint háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése már több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Még több hír

Németország hazai összterméke (GDP) 2,3 százalékkal csökkent az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - közölte a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn végleges adatként.

A német GDP ennél nagyobb mértékben 2009 második negyedévében csökkent, akkor 7,9 százalékos volt éves összevetésben a visszaesés.

A tavalyi utolsó negyedévhez képest 2,2 százalékkal csökkent a német GDP a január-márciusi időszakban. Ennél jelentősebb visszaesést legutóbb 2009 első negyedévében regisztráltak, akkor 4,7 százalékkal maradt el a német gazdaság teljesítménye az előző három hónapban elért szinttől.

A Destatis adatai szerint 2019 utolsó negyedévében 0,1 százalékkal csökkent a GDP az előző három hónaphoz képest. Ez az jelenti, hogy az idei első negyedévi visszaeséssel együtt a német gazdaság technikai recesszióba került.

Az idei első negyedévben a tőkeberuházások 6,9 százalékkal csökkentek, a lakossági fogyasztás 3,2 százalékkal, az export pedig 3,1 százalékkal esett vissza a tavalyi utolsó negyedévvel összevetve.