https://img4.hvg.hu/image.aspx?id=8ea025aa-3558-4121-af9a-32a030d09424&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

Amerika bemutatta a lézert, amely egy repülőt is leszed – videó

by

Az amerikai haditengerészet már teszteli azt az új taktikai fegyvert, amely a rakétáknál is gyorsabban képes nagy rombolásra.

Az amerikai haditengerészet egy csatahajója, a USS Portland olyan nagyteljesítményű lézerfegyvert tesztelt a napokban, amely egy kisebb, már levegőben lévő repülőt is képes volt megsemmisíteni – jelentette a CNN.

A csatahajó lehorgonyzott állapotban lőtte ki a szóbeszédek szerint mintegy 150 kilowattos lézernyalábot, amely legalább ötször erősebb a hadsereg egy másik, ugyanilyen elven működő fegyverénél. (A USS Preble nevű amerikai hajón is van lézer, de az “csak” 60 kilowattos.)

Többen tudni vélik, hogy a sugárral elsősorban a csatahajók közelébe merészkedő, ellenséges drónok és felderítő egységekre lődöznének a katonák. A lézer ugyanis egyenes irányú és fénysebességgel halad, vagyis a rombolás gyorsabban véghez vihető, mint egy rakéta esetében. A lézerfegyverek használatakor ráadásul a szélirányt sem kell számításba venni.

A South China Morning Post egy korábbi jelentése szerint a kínai haderő is lézerfegyverekkel kísérletezik, ők azonban nem hajókra, hanem vadászgépeikre szerelnék azokat. Az ázsiai hírforrások szerint az ottani lézerfegyvereket a bejövő rakéták elhárítására, illetve a más repülőkkel való közelharchoz használnák.

Az oroszoknál 2018 óta működik a Pereszvet nevű lézerfegyver-rendszer, amelyről maga Vlagyimir Putyin orosz államfő is elismerően szólt.