Amerika után Kína is meghódítja a Marsot

by

Júliusban indíthatják útjára a kínai Marsszondát - közölte a projektet vezető Kínai Űrtudományi és Technológiai Vállalat.

Hét hónapos, legalább 55 millió kilométeres út vár a Tienven (Égi kérdések) nevű projekt szondájára és távvezérlésű robotjára, melyeket júliusban szeretne útnak indítani a Kínai Űrtudományi és Technológiai Vállalat. A cél az, hogy először Mars körüli pályára állítsák a szondát, majd az leszálljon a bolygó felszínén, ahol a távvezérlésű robot felderítést, mintavételt és elemzést hajt végre.

Kína 2013-ban egy hasonló műveletet hajtott végre a Holdon is egy kerekeken guruló, távvezérlésű robottal, majd 2019-ben annak újabb verziójával a Hold túlsó oldalán, ahol azóta is végeznek mintavételt és teszteket.

https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/05/f6d508fb-10a8-41a9-89f1-577679125125-196x131.pngA kínaiak már 500 napja vizsgálják a Hold sötét oldalát
A Csang’o-4 kínai űrszonda és Jáde Nyúl-2 (Yutu-2) nevű…

A Mars felfedezésére igyekszik Kína mellett az Egyesült Államok és az Egyesült Arab Emírségek is: előbbi már négy űrjárművet küldött a vörös bolygóra, és idén nyáron tervezik az ötödik útnak indítását, míg utóbbi július 15-én bocsátja fel űrszondáját egy japán kilövőállomásról. Az orosz-európai közreműködésben zajló ExoMars projekt keretében eredetileg szintén idén nyáron indítottak volna útnak egy robotot a Marsra, de a felbocsátást végül technikai problémák, valamint az új koronavírus-járvány miatt 2022-re halasztották.

Kína kiemelten kezeli az űrkutatás fejlesztését az elmúlt években, hogy Oroszországhoz és az Egyesült Államokhoz felzárkózva az űrhatalmak közé kerüljön 2030-ra. Peking tervei között szerepel egy űrállomás megépítése is. A háromfős legénységnek tervezett űrállomás központi elemét a tervek szerint a jövő évben állítják Föld körüli pályára. Május elején tesztelték az űrhajót, amelynek feladata az asztronauták odajuttatása lesz.

Kövess minket a Facebook-on!

https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2019/05/prosztata_004-196x131.jpgEz lehet a baj, ha csíp a pisi
A prosztatával kapcsolatos gondokat hajlamosak a férfiak a nyugdíjas éveikhez kötni, holott a prosztatagyulladás akár a…