A múlt héten az is kiderült, hogy a csili a hosszú élet kulcsa

by

A múlt héten nem győztük az időnket a konyhában tölteni. Ráadásul önszántunkból. Először sportszeletet készítettünk házilag, amit az egész család imádott. Aztán palóclevest főztünk dupla adagban, ám két nap alatt el is fogyott. Kipróbáltuk továbbá a házi vajas croissant-t is, és azóta erről álmodozunk. És ez még mindig nem minden, mert az egyik kedvenc alapanyagunkról, a csiliről meg kiderült, hogy a hosszú élet kulcsa lehet. Heti gasztro-összefoglaló.

Egyszerű pavlova torta, epres feltéttel

Imádjuk az epret! – ezt bátran kijelenthetjük. Akár magában, akár levesként, akár turmixban vagy tortafeltétként, az eper az egyik kedvenc bogyós gyümölcsünk. Használjuk ki a szezonját, amíg tart és készítsünk belőle isteni desszerteket, például pavlova tortát.

Fogyókúrázók gyümölcse: a szamóca serkenti az elraktározott zsír elégetését

A szamóca az első tavaszi gyümölcs, szív alakjával, zamatos ízével és bámulatos hatásaival igazi szupernövény. Nyolc szemben annyi a C-vitamin, mint egy narancsban, feleannyi a cukor, mint egy almában és harmadannyi a kalória, mint egy banánban. Az egyik legegészségesebb gyümölcsünk.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2005/20200518szamoca-eper.jpg?w=645&h=431
Forrás: Shutterstock

A szamócát már az ókorban is használták gyógyításra, a népi orvoslásban is kedvelt volt a füvesemberek között, de csak napjainkban került a modern gyógyászat középpontjába – mintegy elismeréseként preventív, betegségmegelőző hatásának. Újabb és újabb kutatások bizonyítják, hogy hatóanyagai jelentősen hozzájárulhatnak a civilizációs betegségek megelőzéséhez.

Mit keres virág a kávéban?

Az ízesített kávék és a különböző kávékülönlegességek korát éljük: folyamatosan újabbnál újabb ötletek és ízesítések látnak napvilágot. Az ízesített kávék között azonban tavasszal a virágos esszencia a király. Próbáljuk ki már ma a következő recepteket!

Megszabadulna a testében felhalmozódott méreganyagoktól?

A rossz étrendnek köszönhetően a szervezetünkben felhalmozódhatnak a méreganyagok. A testünk egy bizonyos pontig képes kezelni ezeket, ám ha túl sok van belőlük, akkor érdemes besegítenünk neki.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1904/20190402meregtelenites.jpg?w=645&h=430
Forrás: Shutterstock

Ha így teszünk, megszabadulhatunk a méreganyagoktól, az emésztési zavaroktól, a pattanásoktól és a fáradtságtól is. Íme 10 természetes méregtelenítő, amely segíthet a testünknek a nagytakarításban. Fogyasszuk őket rendszeresen, és élvezzük a hatásukat!

10 felhasználási mód, hogy a túlérett eper ne menjen kárba

A túlérett eper általában kukára van ítélve. Túl sok ideig tároltuk a hűtőben vagy a pulton, ezért egy kicsit megfonnyadt. Még jó, de megenni már nincs gusztusunk, ezért szoktuk kidobni. Pedig kár érte! Számtalan finomság készíthető a túlérett eperből is!

Van helye a növényi alapú italoknak az egészséges táplálkozásban?

A tehéntej és a belőle készülő tejtermékek a szervezet számára nélkülözhetetlen tápanyagokat jól hasznosuló formában tartalmaznak: fehérjéket, szénhidrátokat, zsírokat, igen gazdagok ásványi anyagokban, például káliumban, kalciumban, magnéziumban, szelénben, valamint vízben és zsírban oldódó vitaminok egyaránt megtalálhatóak bennük.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1906/20190619kesudiotej4.jpg?w=645&h=430
Forrás: Shutterstock

Mennyi tejet ajánlott inni egy nap? Elengedhetetlenek a növényi alapú élelmiszerek a táplálkozásban? Mikor és hogyan fogyasszuk ezeket? Csengeri Lilla, az MDOSZ dietetikusa, MSc okleveles táplálkozástudományi szakember válaszol ezekre a kérdésekre.

Sajtos-tejszínes csirkemell villámgyorsan ebédre

Ez a recept egyszerűen zseniális. Feldobja a panírozott csirkemellett egy kis csavarral, ráadásul semmilyen extra hozzávalót nem igényel. Csak be kell vágni a csirkemelleket, bepanírozni, megtölteni sajttal és sonkával, ráönteni egy kis tejszínt, megszórni sajttal és már mehet is a sütőbe negyven percre. Szuper könnyű és szuper egyszerű! Próbálja ki!

10 élelmiszer, amely fiatalabbá tehet

A ráncok, a megereszkedett bőr és a napfoltok az öregedés leggyakoribb jelei. Noha az időt nem fordíthatjuk vissza, számos szuperétel segíthet javítani az öregedés látható jelein, például a ráncokon és a bőrön megjelenő foltokon.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1801/20180124granatalma-jotekony-csodaszer-a-teli.jpg?w=645&h=430
Forrás: Shutterstock

Ezek közül néhány erősíti a csontokat, segít védekezni a testben fellépő gyulladások ellen, hozzájárul az egészséges vérkeringéshez. Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy ragyogó, fiatalos legyen a megjelenésünk az élet későbbi szakaszaiban is.

Sportszelet csokoládé házilag

Készítettünk már házi túrórudit meg tejszeletet is, most pedig a sportszelet receptjét próbálhatjuk ki. Nagyon könnyű elkészíteni, és az benne a legjobb, hogy biztosan sok elismerést fogunk bezsebelni utána. Próbáljuk ki még ma!

Mennyei házi vajas croissant

A croissant vajjal és lekvárral megkenve, gyümölcsturmixszal fogyasztva az egyik legjobb reggeli. Finom puha, főleg, ha melegen fogyasztjuk. A pékségben nehéz elkapni a gőzölgő, friss coriassont-okat, viszont otthon készítve mindig kerülhet az asztalra a meleg péksüteményből. Próbálja ki ezt a receptet!

Étkezéshez használható, különleges maszkot fejlesztettek ki

Nyitható szájmaszkot fejlesztettek ki izraeli feltalálók, hogy ezzel biztonságosabbá tegyék az éttermi étkezést. A maszk mechanikusan, kézi távirányítással vagy automatikusan fog működni, utóbbi esetben akkor nyílik, ha az evőeszköz a közelít hozzá.

Kíváncsi erre a cikkre: Megerősítették: a csili tényleg a hosszú élet kulcsa? Akkor lapozzon tovább!

Előző12Következő