Iszogatni ment a tóhoz, vízbe fulladt Petics Kristóf, az X-Faktor egykori rosszfiúja

by

Vasárnap, azaz május 24-én reggel nem ment haza Petics Kristóf, ezért az anya kiment az Újfehértó melletti tóhoz, hogy megnézze, mi történt.

A Bors információi szerint az X-Faktor egykori versenyzője gyakran járt a tóhoz lazítani, amit az anyja is jól tudott.

A fiút vízbe fúlva találták.

A lába beszorult egy faágba vagy farönkbe, ez okozhatta a vesztét.

Az utóbbi néhány órában sorra érkeznek a búcsúüzenet Petics Facebook-oldalára. Az énekesről megemlékezett egykori menedzsere, MC Hawer is, akivel évekkel ezelőtt viharosan váltak szét.

http://media.borsonline.hu/cikk/21/207144/big-lead/650x360/2193402_petics-kristof-csd-1.jpg

"Nyugodj Békében! Felfoghatatlan. Már odafentről énekelsz tovább" - írta például az egyik barátja.

Ahogy még évekkel ezelőtt írtuk róla, nincstelenként tengette napjait.

– Segédmunkásként dolgozik, téglákat pakol nap mint nap, hogy meg tudjon élni valahogy. Otthonról kidobták a szülei, azóta csak teng-leng. Ha nem lennének az egykori rajongói, akik sajnálják, hogy ilyen sorsra jutott,

már rég az utcán aludna

nyilatkozta róla 2017-ben korábbi menedzsere, MC Hawer.

http://media.borsonline.hu/cikk/21/207144/gallery-picture/645w/2193413_petics-kristof-csd-28.jpg

– Nem szívesen beszél róla, de van egy bipoláris depressziója, talán azért tagadta le magát. Sokszor

azt sem tudja, hol van,

annyira kiüti magát a piával – közölte a szomorú igazságot a mulatós rapper.

Petics Kristóf 2016-ban tűnt fel az X-Faktorban. A megosztó versenyző egy szórakozóhelyen keveredett konfliktusba egy fiatalemberrel, majd az utcán össze is verekedtek. Más források szerint az énekes kötött bele ré­szegen lányokba. Ez kizárást ért.