Pásztor Anna nem fél a mosogatástól

Az énekesnő élt szegénységben, takarított szállodában, mosogatott étteremben, de mindig boldog volt, mert mellette azt tette, amit szeret. Ezért nem pánikol karantén idején. Az énekesnő élt szegénységben, takarított szállodában, mosogatott étteremben, de mindig boldog volt, mert mellette azt tette, amit szeret. Ezért nem pánikol karantén idején.

Kétségbeeshetne, ahogy sok zenész, de Pásztor Anna azt mondja, eddig is tudta, hogy az imádott hivatása, a zenélés, nem életbiztosítás.

– Sokat segített egész életemben, hogy nem gazdag családból jöttem. Viszonylag szegényen, tanyán éltünk sokáig. Anyukám tanítónő volt, mostohaapám alkalmi munkákat vállalt. A házunk életveszélyes volt, egy évvel azután, hogy kiköltöztünk, összedőlt. Mindig lekváros kenyeret kaptam uzsonnára, azzal kereskedtem. Nagy öröm volt, ha sikerült téliszalámisra cserélni. Ennek köszönhetem azt is, hogy az öcsémmel szoros lett a kapcsolatunk, sokat játszottunk, ábrándoztunk együtt. Megtanultam, hogy nem a pénz tesz boldoggá, és azt a tételt is bizonyította, hogy nem a legerősebb él túl, hanem aki a legjobban tud alkalmazkodni. A zenész szakma nem életbiztosítás. Eleinte hosszú évekig úgy zenélsz, hogy semmilyen biztosíték nincs arra, hogy valaha ebből megélsz. Van húsz szerencsés zenekar, a többieknek rögös az út, de boldog.

Állítja, hogy zenekarának, az Anna and the Barbiesnak minden évben újra kell kezdeni, hogy a népszerűségük megmaradjon. A bevételük óriási százalékát videóklipek, fotózások, új ötletek megvalósítására fordítják.

– Ha nem tudsz újat nyújtani mész a lecsóba. A zene az játék. A zenész társadalom kilencven százaléka kénytelen a zenélés mellett dolgozni. Az öcsém éjszaka ápolóként dolgozott, más hangszerboltban, és szinte mindenki tanít. Kevésnek adatik meg az a luxus, hogy csak a zenélésből éljen. Amikor kezdtünk, úgy éltem, mint egy homless – neveti el magát – Kilenc négyzetméteres mosókonyhában éltem, kefirt és zsemlét ettem boldogan, mert a zene a mindenünk. Ez életforma. A gyakorlás, a számok írása, a garázsban zenélés ugyan olyan, mint hatezer ember előtt. Aggódunk, hogy mi lesz, ha a zene megint a második helyre kerül. Fél év művészet zene nélkül, ez nagyon csúnya, sötét korszak. Olyan, mintha lehetne enni, de nem lenne desszert. Jó a krumplis tészta fél évig, de kell az édes is, ami élmény, feltölt. Egyfajta meditáció, találkozás, ahol kieresztheted a gőzt. Magamat nem féltem. Tizensok évet éltem külföldön, dolgoztam az üdvhadseregnek, imádtam hotelben takarítani, mosogatni, ha utána azt tehettem, amit szeretek. Valamit, valamiért. Csak legyen meg az, amit nagyon szeretsz.