Kozso előbb kiabált az újságírókkal, aztán agyvérzésére hivatkozva nem beszélt a bíróságon
by OrigoÁramlopással vádolja az ügyészség Kocsor Zsoltot, vagyis Kozsót. A tegnapi tárgyaláson egyértelműen tagadta a bűnösségét, ezenkívül mást nem mondott, ugyanis az agyvérzése miatt nehezen beszél. A következő tárgyalásokon nem fog részt venni, mert a művészetével akar foglalkozni – írja a Blikk.
Kozso pontosan ért oda a tegnapi tárgyalására, de amint meglátta a kamerákat, kikelt magából.
Ne fotózzatok, miért van erre szükség?!
– mondta, a tárgyalóterem előtti folyosón, majd a kezével eltakarta az arcát. Az ügyvédjének végül sikerült megnyugtatnia – írja a Blikk.
Az ügyészség szerint a papírok szerint nem, de ténylegesen az ő irányítása alatt lévő teázó
Miután az ügyész ismertette a vádat, Kozso egyértelműen kijelentette, hogy nem tartja magát bűnösnek. A nyomozás alatt nem tett vallomást, most viszont igen, de az nem derült ki, hogy mit.
Védencem végre hosszas huzavona után rászánta magát, hogy részletes vallomást tegyen, de kifejezetten szerencsétlen lenne, ha az ügyben szereplők a médiából szereznének tudomást arról, mi a vallomásának a lényege
– mondta az énekes ügyvédje, majd átadott egy papírlapot a bírónak. Kozso ugyanis írásban tett vallomást, mivel
Az ügyvéd azt kérte, hogy ne ismertessék a vallomást a következő tárgyalásig, ahol már Kozso nem is lesz ott. Ehhez joga van, az indoklás szerint a művészeti tevékenységére akar koncentrálni.
"A teaházat egy kft. üzemeltette, amiben tulajdonos és ügyvezető sem volt a védencem, így a szolgáltató felé nem volt fizetési kötelezettsége" – mondta az énekes ügyvédje.
Az ügyészség azt javasolja, hogy a bíróság ítélje Kozsót 1 év 4 hónap, végrehajtásban 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre.