Nem engedélyezte a szadai önkormányzat, hogy gokartpálya épüljön a Natura 2000-es terület mellett

by

A lakosság ellenállását látva Szada önkormányzata úgy döntött, elutasítja annak a vállalkozónak az  ingatlan-átminősítési kérelmét, aki mintegy 13 hektár szántóföldet vásárolt fel a település külterületén, hogy ott  gokart- és autós ralikrosszpályát építsen. 

Az önkormányzat közlése szerint az 5400 fős településen 664 aláírás gyűlt össze papíron a beruházás ellen, de az online petícióból is az derült ki, hogy a lakosság túlnyomó többsége nem akar pályát. Főleg a zajhatásoktól tartottak, mivel a kijelölt terület csak  1,3 kilométerre fekszik a legközelebbi lakott területétől.

Az aláírók kérését, mely szerint szeretnék családjuk, gyermekeik és maguk nyugalmát, közvetlen környezetük értékeit jelen formájában megőrizni, mindenek felett tiszteletben kell tartanunk” - jegyezte meg a Facebookon Pintér Lajos polgármester.

Ugyanakkor figyelembe vették azt is, hogy a környező terület védett, Natura 2000 besorolású, aminek az állat- és növényvilágát hátrányosan érintené a várható zaj- és egyéb szennyezés.

Megjegyezték, hogy az engedély kiadásával felelőssé válna a beruházás megvalósulásában, ezáltal pedig a jogi és esetleges kártérítési következményeket egyetemlegesen viselnie kellene. A polgármester szerint a pálya miatt szűkebb környék érintett ingatlantulajdonosai közül sokan helyezték kilátásba, hogy jogi eszközökkel is megvédik birtokukat, tulajdonuk háborítatlanságát.