Több milliárd forintot költenek el a magyarok Valentin-napon

by

Évről évre egyre több Valentin-napi akcióval várják a szerelmespárokat a hagyományos, valamint az online áruházak. Továbbra is a virág a sláger, de egyre többen ajándékoznak élményt. A hagyományos ajándékok mellett adakozásra is van lehetőség. A fogyasztóvédők a körültekintő vásárlásra hívják fel a figyelmet, ami el is kell, hiszen a magyarok tavaly 12 milliárd forintot költöttek el a Bálint-napon.

Évről-évre egyre több a Valentin-napi akció. Még Túró Rudit is lehet a szerelmesek napjára becsomagolni, de továbbra is a hagyományos Valentin napi ajándékok, mint például a virág, édesség, könyv, ékszer, vagy például egy vacsora viszik a pálmát – írja a blokkk.com.

A portál szerint a hagyományos boltok száma csökkent az utóbbi időben:

A hagyományos üzletek visszaszorulásával párhuzamosan virágzásukat élik a webáruházak. A többi között van online virágküldő áruház, sőt még társkereső oldal, illetve szexshop is.

A blokkk.com összesítése szerint a Valentin-napi ajándékrangsorban első helyen a virág áll, ezt követi az édesség és a szeszes ital – ezek a legszokványosabb Valentin-napi ajándékok.

Másfélszeresére nőttek a költések

A Valentin-napi költések 17 százalékkal, az azt megelőző készülődés alatti vásárlások összege pedig több mint 30 százalékkal növekedett az elmúlt három évben – állítja a Mastercard egy 53 ország adatait feldolgozó tanulmány alapján.

A Mastercard adatai azt is mutatják, hogy a hagyományosabb Valentin-napi ajándékokkal szemben – mint például a virág vagy az ékszer – a legtöbb vizsgált országban mára egyre népszerűbb meglepetések az élmények. A hotelfoglalások összértéke például 22 százalékkal nőtt, repülőjegyre pedig összességében 13 százalékkal költünk többet ebben az időszakban (a vizsgált 53 országban összesen 2,2 milliárd dollár értékben). A február tizennegyedikei éttermi költések összértéke 16 százalékkal nőtt az elmúlt 3 évben, 2019-re elérve a 3,4 milliárd dollárt. Ezzel szemben a hagyományos ajándékokra fordított összeg növekedése lassul, az utóbbi három évben csupán 4 százalék volt.

https://www.vg.hu/wp-content/uploads/2020/02/+otf/810w/DHValentinnap2N.jpg
Fotó: Danubius Hotels
Magyarországon azt látjuk, hogy számottevően az utóbbi néhány évben indult be a Valentin-napi vásárlás: az elmúlt 3 évben összesen 48 százalékkal nőtt a vásárlások összértéke. Tavaly február 14-ét megelőzően a magyarok 33 százalékkal költöttek többet ékszerre, mint 2017-ben, de a virágboltokban volt igazán megdöbbentő a növekedés: 163 százalék. Tudjuk, hogy a magyarok szeretnek terített asztalnál ünnepelni: 2019-ben közel 3,5 milliárd forintot fizettünk ki éttermekben Valentin-nap környékén, ami 82 százalékos növekedést jelent az elmúlt három év során

– mondta Eölyüs Endre a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója .

Az internetes vásárlás térnyerése február közepe körül is megfigyelhető. Az elmúlt három évben az online tranzakciók száma 57 százalékkal nőtt, míg a hagyományos üzletekben az egyérintéses fizetés tarol: 175 százalékos növekedést ért el 3 év alatt.

A vásárlások jellemző időpontja minden eddiginél korábbra került, az utolsó pillanatos tranzakciók száma pedig visszaesett. 2019-ben február 11-én vásároltak a legtöbbet, míg 2018-ban még február 12-én tetőzött a készülődés, 2017-ben pedig a legtöbben még az utolsó napon, február 13-án vásároltak meglepetést. Érdekesség, hogy míg világviszonylatban tehát egyre korábbi időpontra esnek a Valentin-nappal kapcsolatos vásárlások, a magyarok továbbra is az utolsó utáni pillanatra tartogatták a vásárlást: a többség 2019-ben február 15-én gondoskodott az ajándékról.

Érdemes körültekintően vásárolni

Február 14-én a kereskedelem akciókkal, kedvezményekkel bombázza a párokat. A szerelmesek virággal, édességgel vagy akár élményt ajándékozva, belépőjegyekkel lepik meg párjukat. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azonban arra hívja a figyelmet, hogy a felfokozott érzelmi állapotban is érdemes tisztában lennünk a gyakori kockázatokkal és panaszkezelési lehetőségeikkel.

Az ITM, és a fogyasztóvédelmi hatóság Valentin-nap előtt próbavásárlásokat tartott. Az akcióban a vágott virágot, parfümöt forgalmazó üzleteket, illetve a webshopokat is ellenőrizték.

Felhívták a figyelmet, hogy ha a csomagolást már felbontottuk,

A honlapokon elsősorban azt ellenőrzik az IT labor szakemberei, hogy a meghirdetett jelentős leárazások, akciók valódi kedvezményt tartalmaznak-e, a közzétett termékfotók megfelelnek-e a valóságnak. Ahogy mindig, Valentin-nap előtt is érdemes elkerülni azokat a webáruházakat, applikációkat, amelyeken nem találhatók információk az eladó elérhetőségeiről és fizikai címéről, helyettük csak mobiltelefonszám, privát email cím, kapcsolati űrlap szerepel.

hogy ha a későbbiekben probléma merülne fel a termékkel, tudjunk élni szavatossági jogainkkal.

Koncertre vagy előadásra szóló jegy, belépő ajándékozása előtt feltétlenül ellenőrizzük, hogy tényleg létezik-e a program, amire el szeretnénk jutni. A jegyeket közvetlenül a szervezőnél vagy az általa kijelölt hivatalos jegyértékesítő partnereknél vásároljuk meg. A jegyek fotóját, különösen a vonalkódot vagy QR-kódot ne osszuk meg a közösségi oldalakon, mert ezeknek az adatoknak a birtokában más is bemehet helyettünk a rendezvényre.

Adakozást is lehet ajándékozni

Adakozásra biztat az ünnepen Unicef Magyarország. A nemzetközi segélyszervezet közleményében azt írja,

https://www.vg.hu/wp-content/uploads/2020/02/+otf/810w/Unicefvalentinanimationv011.gif
Fotó: Unicef

Az Unicef 2020-ban több mint 5 millió alultáplált gyermek megsegítését, 8,5 millió gyermek kanyaró elleni beoltását és 28 millió gyerek ivóvízhez juttatását tűzte ki célul. Azt írják, hogy a segítéshez nem kellenek vagyonok: 1000 forintból már 10 gyermek kaphatja meg az életmentő oltást, pár ezer forint pedig elegendő egy alultáplált gyermek terápiás táplálásához.

Háromnapos pihenés

A Danubius Hotels szállodái magas foglaltsággal üzemelnek a Valentin-napi hétvégén, igaz ez mind a budapesti, mind a vidéki hotelekre. Az előre vártnak megfelelően az általános szabadidős kereslet mellett az ünnepre jellemző fokozott érdeklődés tapasztalható. Ennek egyik oka, hogy mivel az idei Valentin-nap péntekre esik, sokan használják ki a háromnapos pihenés lehetőségét, ami kedvezően hat a szállodai foglaltságra.

Az előző év azonos időszakához képest 13 százalékos az emelkedés hátterében a vendégélményt növelő folyamatos fejlesztések, innovációk, szobafelújítások állnak, melyeket idén év elején újabb tervezett felújítások követtek.

A Danubius szállodák foglaltsága a tavalyi Valentin-napi időszakkal összehasonlítva azonos szinten mozog.

A top randiprogramok

A Bónusz Brigád összegyűjtötte a legnépszerűbb ünnepi programokat. Idén február elseje és 12-e között 12 százalékkal költöttek többet az oldal látogatói, mint tavaly hasonló időszakban.

Ami az élményeket illeti, ebben az időszakban idén 18 százalékkal költöttek többet, mint 2019-ben, a külföldi utazásokra fordított összegek a tavaly február eleji időszakkal összehasonlítva 17 százalékkal emelkedtek.

A top tíz randiprogram:

  1. A Cinemapink különleges moziélménye
  2. Több típusból választható páros masszázs
  3. Exkluzív vacsora a Manna étteremben
  4. 3D fotó
  5. Páros karikatúra
  6. Szabadulószoba-randi
  7. Páros masszázs
  8. Balatoni borkóstoló
  9. Páros wellness
  10. Élményfestés
https://www.vg.hu/wp-content/uploads/2020/02/+otf/810w/valentinbonuszbrigad.jpg
Fotó: Bónusz Brigád

Ölel az Állatkert

Még a Fővárosi Állat- és Növénykert is Bálint-napi akcióval csábít. Péntektől vasárnapig ketten egy jegy áráért látogathatják meg az állatkertet, a feltétel mindössze annyi, hogy a főbejáratnál meg kell ölelniük egymást a pároknak. A páros kedvezményt nemcsak szerelmespárokra, hanem például testvérekre, barátokra-barátnőkre is vonatkozik.

https://www.vg.hu/wp-content/uploads/2020/02/+otf/810w/valentinparoskedvezmeny.jpg
Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert

Új randiőrület hódít

Látványosan terjed egy újfajta randi módszer a fővárosban, a közös rollerezés – ez derül ki a Lime által regisztrált utak adataiból. A budapestiek imádják a Lime Csoportos utazás szolgáltatását, amellyel közös rollerezésre hívhatják meg kiválasztottjukat. Ezt erősíti meg az a tény, hogy a Lime-mal megtett rolleres utak harmadát már ketten – két külön rolleren – teszik meg e funkció használatával.

Az erre szolgáló kuponkód a Lime alkalmazásán keresztül érhető el.

Házasodik Európa

Ha már szerelem, az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) Valentin-napon adta ki azon adatait, hogy a népességhez viszonyítva mely uniós országokban történt a legtöbb házasságkötés 2018-ban. Az élen Ciprus végzett, ahol ezer lakosra 7,8 házasság köttetett. Románia a második (7,4), majd Litvánia (7,0) Lettország (6,8), Málta (5,8), Szlovákia (5,7) valamint Dánia (5,6) következik.

https://www.vg.hu/wp-content/uploads/2020/02/+otf/810w/Crudemarriagerate2018.jpg

A lista másik végén Luxemburg található, ahol 3,1 házasság jut ezer emberre. A miniállamot egy hajszállal előzi meg Olaszország (3,1), míg Portugália hátulról a harmadik 3,4 házasságkötéssel.