Mégsem tiltják be az arcfelismerést az EU-ban
by hvg.huEgy korábbi dokumentum szerint az arcfelismerő technológia ideiglenes tiltását szorgalmazták az új uniós vezetők, ám azóta fordult a kocka, a biztosok pedig elálltak a kezdeményezéstől.
Január végén szivárgott ki és terjedt el az a dokumentum, amely szerint az Európai Bizottság (EB) döntéshozói – ideiglenes jelleggel – minden arcfelismerő technológia működését korlátozták volna, hogy a biztosok kiértékelhessék a módszer miatti kockázatokat, és szükség esetén az állampolgárokat védő intézkedéseket hozzanak.
Az ügy újabb fejleménye, hogy a tiltásra végül mégsem kerül sor, mivel az illetékesek kihátráltak a kezdeményezés mögül – írta a Financial Times, amelynek lehetősége nyílt megtekinteni a témával foglalkozó (de már átdolgozott) tervezetet.
Az új dokumentumban az EB arra vonatkozóan tesz javaslatot, hogy maguk a tagállamok dolgozzák ki azokat a törvényeket, melyekkel szabályozni lehet az arcfelismerő technológiákat. Az EB javaslatában arról is ír, hogy a tagállamok független szakértői csoportok felkérésével ellenőriztethetik, illetve értékeltethetik ezeket a rendszereket.
Az Európai Bizottság korábban azért szorgalmazta a technológia tiltását, mert úgy vélekedtek, hogy a módszernek számos, veszélyes következménye lehet. Ezek megértéséhez az arcfelismerés alapos kiismerésére van szükség, illetve az azzal kapcsolatos hatások elemzésére. A korlátozás addig élt volna, amíg ezeket el nem végzik.