Két kárpátaljai magyar iskolának szervez gyűjtést a Fidelitas

by

Két kárpátaljai település, Tiszasalamon és Mezőgecse magyar iskoláinak támogatására szervez adománygyűjtést a Fidelitas - jelentette be a szervezet elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Illés Boglárka kiemelte: a Fidelitas megalakulása óta - 24 éve - kiemelt figyelmet fordít a határon túli magyarokra. "Abban hiszünk, hogy minden magyar felelős minden magyarért, éljen bárhol a világon" - mondta.

Hangsúlyozta: adománygyűjtésük kedvezményezettjeit a helyi közösséggel egyeztetve választották ki, és hamarosan személyesen is egyeztetnek az iskolák vezetőivel. Hozzátette: elsődlegesen pénzügyi adományokat várnak, melyből tankönyveket, oktatási segédanyagokat, taneszközöket tudnak vásárolni a határon túli magyar iskolák diákjainak.

Mohácsy István, a Fidelitas nemzetpolitikai kabinetvezetője hozzátette: 2015 óta minden évben megszervezik adománygyűjtő akciójukat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ifjúsági szervezetével közösen. Emlékeztetett: gyűjtöttek már kárpátaljai magyar iskola, nehéz sorsú árva gyermekek és egy születésétől kezdve mozgássérült, gondozása szoruló fiatal javára is.

Az idei jótékonysági akció részletei a www.karpataljaert.hu oldalon megtalálhatók - közölte.

A sajtótájékoztatón Illés Boglárka elfogadhatatlannak nevezte, hogy Cseh Katalin, a Momentum politikusa egy tévéinterjúban azért bírálta a magyar kormányt, mert Magyarország blokkolja Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz addig, amíg az ukrán kormány nem biztosítja a kárpátaljai magyarság alapvető jogait. Ezért felszólította Cseh Katalint és a Momentumot, kérjenek bocsánatot a Kárpátalján élő magyar emberektől, és tartózkodjanak a magyarságot sértő kijelentésektől.

Hangsúlyozta: a Fidelitas kiáll a kárpátaljai magyarok mellett, akik számára az "Ukrajnában egymást váltó hatalmak" a legalapvetőbb európai értékekkel ellentétes módon olyan törvényeket hoztak, amelyek korlátozzák a Kárpátalján élő magyar kisebbséghez tartozók egyéni és közösségi szabadságjogait. Illés Boglárka szerint sorskérdésről van szó, arról, hogy a kárpátaljai magyarságot intézményesen az asszimiláció útjára akarják terelni, a magyar kormány viszont egy határozott és kemény eszközt vetett be ez ellen.

MTI