Németországban tizenkét embert vettek őrizetbe, mert szélsőjobbos terrorcsoportot szerveztek

by

A német szövetségi ügyészség egy razzia után 12 embert vett őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tagjai vagy segítői voltak egy jobboldali terrorszervezetnek. A Spiegel információi szerint a nyomozók konkrét bűncselekmény után nyomoztak. A csoport politikusok, menekültek és muszlimok ellen tervezhetett támadásokat. 

Az ügyészség szerint a jobboldali terroristák célja a szövetségi köztársaság állam- és társadalmi rendjének megdöntése volt. A nyomozók szerint a csoportot tavaly szeptemberben alapították, a tagok pedig egy chatcsoporton keresztül kommunikáltak. Az öt alapító közül most négyet vettek őrizetbe. További nyolc embert pedig azért fogtak le a rendőrök, mert pénzzel és fegyverekkel akarták támogatni az alapítókat. 

A házkutatás során a nyomozók fegyvereket is találtak, köztük egy olyat is, amit a hallei antiszemita támadásnál használtak. A gyanúsítottak között van egy észak-rajna-vesztfáliai rendőr is. A razziát hat tartományban, 13 helyszínen tartották egyszerre péntek délelőtt: Bajorországban, Baden-Württembergben, Szász-Anhaltban,  Rajna-vidék-Pfalzban,  Észak-Rajna-Vesztfáliában és  Alsó-Szászországban.