https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2020/02/w11_bottas_2-700x467.jpg

F1: A Mercedes idén nem húzza csőbe a riválisokat

by

Idén a tavalyi autók továbbfejlesztett változatával versenyeznek a csapatok, a Mercedes most nem épít két autót a riválisok félrevezetésére.

Tavaly az egész mezőny eszén túljárt a Mercedes azzal, hogy a barcelonai tesztelésre lényegében két autót épített: az első héten egy alapautót használt, míg a második hétre elkészült a valódi 2019-es gép, amellyel a második hét végére sikerült is megtalálni az összhangot.

Mivel a tavalyi idény előtt jelentősebb szabályváltozások voltak, a Mercedes tudatosan választotta ezt a stratégiát, hogy a mérnökök a lehető legtöbb időt tölthessék az igazi autó kifejlesztésével. Idén viszont lényegében változatlanok a szabályok, így a Mercedesnek sem éri meg trükközni.

“Ezúttal a hagyományos utat követjük” – erősítette meg James Allison technikai igazgató. “A második hétre lesz néhány melbourne-i újításunk, de a tavalyi filozófiát nem ismételjük meg.”

“A szabályok miatt ezúttal ott kezdtük a fejlesztést, ahol az előző év végén abbahagytuk, a tavalyi húzás megismétlésének nem lenne értelme.”