https://img4.hvg.hu/image.aspx?id=1d87a608-ef0a-4ed7-a758-72545d1e7d4a&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30

Bedobták a nagy trükköt, 802 millió forintnyi dollárt csaltak ki Puerto Rico kormányától

by

Csak a héten derült fény arra az internetes átverésre, ami januárban vett ki egy igen komoly összeget Puerto Rico zsebéből.

Mintegy 2,6 millió dollárral, vagyis átszámítva nagyjából 802,9 millió forinttal rövidítették meg hackerek Puerto Rico kormányát, miután egy adathalász támadás segítségével sikerült rábírni az illetékeseket az átutalásra.

Az adathalász támadások lényege, hogy a hackerek igyekeznek megtéveszteni a felhasználókat, hogy így jussanak hozzá kényes adatokhoz – jelszavakhoz, belépési azonosítókhoz –, vagy épp pénzt csaljanak ki tőlük. Ehhez elkészítik például egy létező weboldal másolatát, majd azt beékelik a felhasználó és a valós weboldal közé, így a hamis oldalon megadott információk mind a csalók kezébe kerülnek.

Az amerikai AP hírügynökség jelentése szerint az eset még január 17-én történt, ám a csalásra csak a héten derült fény. Puerto Rico kormánya jelenleg az FBI segítségével próbál a csalók nyomára akadni, hogy a felelősségre vonásuk mellett visszakapják a 2,6 millió dollárjukat.

Rubén Rivera, a Puerto Rico-i kormány tulajdonában lévő Industrial Development Company pénzügyi vezetője szerint a szervezet egy olyan hivatalosnak tűnő e-mailt kapott, amelyben arról írtak a csalók, hogy a szóban forgó átutaláshoz kapcsolódó bankszámla száma megváltozott.

Hogy az átverésre pontosan mikor jöttek rá, történt-e ezzel kapcsolatban felelősségre vonás, illetve miként érinti az összeg elvesztése a szervezetet, egyelőre nem tudni.

A kiberbűnözők egyre gyakrabban támadják az állami szerveket. 2019 nyarán Floridában három önkormányzattól is megpróbáltak pénzt kicsalni – igaz, tőlük nem adathalász csalással, hanem zsarolóvírus(ok) segítségével. Riviera Beach tanácsa 170 millió forintnyi Bitcoint fizetett ki, hogy megszabaduljanak a bűnözőktőlLake Citytől pedig a támadók 500 ezer dollárt, átszámítva mintegy 142,4 millió forintot kértek – amit meg is kaptak a városvezetéstől.

A legkisebb megtámadott település a 3000 lakosú Key Biscayne volt, belőlük szintén 500 ezer dollárt akartak kizsarolni.