Aláírták az idei bérmegállapodást a Dunaferrnél

by

A cégvezetés és a szakszervezetek által aláírt bérmegállapodás éves szinten, átlagosan 5,8 százalékos bérfejlesztést tartalmaz, amely szerényebb az elmúlt két évben végrehajtott átlagosan közel 34 százalékos emelésnél, de a munkavállalók megértették, hogy az acélipari válság negatív hatásai a Dunaferrt sem kerülték el. A racionalizálási döntések mellett a munkavállalók konstruktív hozzáállása is kellett ahhoz, hogy a megállapodás megszülethessen.

2019 fekete év volt az európai acélipar számára, és ennek hatása alól a Dunaferr sem tudta kivonni magát. A világgazdaság lassulása, a csökkenő kereslet, a késztermékárak zuhanása és a környezetvédelmi intézkedések terhei a Dunaferrt is érzékenyen érintették. Emiatt számos stratégiai fejlesztést el kellett halasztania a cégnek, és jelentősen vissza kellett fognia a termelést is.

A közel 10 hónapja tartó szigorú költséggazdálkodás – beleértve az elmúlt két hónapban végrehajtott létszámracionalizálási intézkedéseket is –, valamint a javuló piaci kilátások tették lehetővé az idei évre a bérfejlesztés megvalósítását.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1607/20160725az-elso-csapolas-a-dunaujvarosi.jpg?w=644&h=436
A dunaújvárosi ISD Dunaferr átépített nagyolvasztójábanForrás: MTI/Máthé Zoltán

A társaság a tavaly október végén bejelentett csoportos létszámcsökkentését visszavonja,
ez úgy  valósulhat meg, hogy a kölcsönzött munkavállalók létszámát jelentősen csökkentette az elmúlt két hónapban. Ugyanígy meg kellett válnia a cégcsoportnak a nyugdíj mellett vagy megbízással foglalkoztatott munkavállalóktól is. Ezek az intézkedések is hozzájárultak a Dunaferr költségeinek visszaszorításához, ami lehetővé tette, hogy a vállalat elkerülje a saját állományban lévő munkavállalóinak elbocsátását.

Azonban megnyugodni és „hátradőlni" nem lehet, hiszen az acélpiacon érzékelhető pozitív körülmények még csak reményre adnak okot, továbbra is nehéz időszak előtt áll az iparág. A Dunaferr most minden erejével azon dolgozik, hogy felfuttassa a termelést és kihasználja a javuló piaci lehetőségeket.