Jelentősen csökkenhet az okostelefonok gyártása a koronavírus miatt

by

Az év eleje óta jelentős fennakadások vannak több távol-keleti mobiltelefongyárban is, ahol a koronavírus miatt visszaesett vagy időlegesen akár teljesen le is állt a termelés. Emiatt egyes okostelefonok és más kütyük szállítása akadozhat vagy késlekedést szenvedhet, illetve csökkenhetnek korábban várt eladási számaik is.

Legalábbis ezt állítja a TrendForce piackutató intézet, aminek adatait szerint mintegy 12 százalékos visszaesésre lehet számítani a mobiltelefon gyártásában az egy évvel korábbi mennyiséghez képest. Ha ez így lesz, az azt jelenti, hogy 2020-ban annyira kevés mobilt fognak előállítani, mint amennyit öt évvel ezelőtt.

A folyamatok vélhetően nem vagy csak alig érintik a Samsung mobiljait, hiszen a cég maga dél-koreai, de gyártókapacitása nagyrésze is Vietnamban található, piacának pedig csak két százalékát adja a járvány gócpontját képező kínai. Ezzel szemben pl. a Huawei esetében 15 százalékos, az Apple-nél pedig 10 százalékos visszaesésre lehet számítani, az elsősorban kínai gyártás miatt.