Rákkeltő szert vonnak ki a forgalomból
by MTIÖnként kivonja az amerikai piacról az Egyesült Államokban Belviq márkanéven forgalmazott, a túlsúly gyógyszeres kezelésére rendelt lorcaserin nevű gyógyszert japán gyártója, az Eisai, miután a szövetségi gyógyszerhatóság (FDA) arra figyelmeztetett, hogy a szer növelheti a rák kialakulásának kockázatát - jelentették be.
Az FDA arra szólította fel az embereket, hogy
és forduljanak orvosukhoz, hogy milyen más szert szedjenek helyette. A hatóság az orvosokat is arra utasította, hogy szólítsák fel betegeiket, hagyják abba a lorcaserin szedését.
Az Eisai a gyógyszer visszavonásának bejelentésével egy időben ugyanakkor azt is tudatta, hogy nem ért egyet azzal, ahogy az amerikai hatóságok a lorcaserin kutatási adatait értelmezik, és kitart amellett, hogy a szer előnyei jelentősen meghaladják a potenciális kockázatokat.
A Belviqet 2012-ben engedélyezték az amerikai hatóságok.
Ezt egy öt éves, 12 ezer páciens bevonásával készített felmérés eredményei bizonyítják, amelyet az Eisainak kellett elvégeznie cserébe a szer engedélyeztetéséért.
míg a placebóval kezelt kontrollcsoportnál ez az arány 7,1 százalék volt. Az FDA szerint a Belviqkel kezelt embereknél hasnyálmirigy-, vastagbél- és végbél-, valamint tüdőrák fordult elő sűrűbben.