RÁGCSÁLÓK

Komoly gondot okozhat megyénkben a hörcsöginvázió

by

Az utóbbi években szerencsére elkerülte megyénket a hörcsögök inváziója, ám egyes területeken nagyobb számban találkozhattak e rágcsálóval és kotorékaikkal a gazdálkodók.

Az állomány felszaporodásához több év szükséges, de van olyan területe a megyének, ahol már most tavaszra komoly hörcsöggondokat vetítenek elő.

– A legtöbb földtulajdonosnak fogalma sincs, milyen jellegű problémával állnak szemben – vélekedik Lévai Miklós, a főként hörcsögirtásra szakosodott Lévai és Boros Mezőgazdasági Szolgáltató Kft. ügyvezetője. A Mezőtúr és Törökszentmiklós felé vezető út környékén egy most még jól körülhatárolható területen olyan populáció van most is jelen, amilyen húsz-harminc éve nem volt a környéken. Erősen fertőzött mintegy negyven-negyvenöt négyzetkilométernyi terület.

https://www.szoljon.hu/wp-content/uploads/2020/02/+otf/922w/horcsogosanyaghoz-scaled.jpg
Lévai Miklós tájékoztatott a védekezési módokról
Fotó: Gazsó Beáta

A szakember elmondta, a hörcsög jelenlétéről jellegzetes négy-öt, de akár hat-nyolc centi átmérőjű függőleges kotorékuk árulkodik, melybe egy pálcát legalább egy méter mélyen le lehet dugni, majd a járat elkanyarodik.

Az említett környéken már az ősszel gondjuk akadt a gazdálkodóknak. Lévai Miklós elárulta, neki is beszámoltak földtulajdonosok hörcsögkártételről. Volt, akinek saját bevallása szerint a cirokföldjén pár nap alatt ötmillió forint kárt okoztak e rágcsálók. Másvalaki a várt hetvenöt mázsa kukorica helyett csak huszonöt mázsát tudott betakarítani, a többit szárán lemorzsolták a hörcsögök, annak ellenére, hogy füstpatronokkal védekezett.

– Bár a megyében máshol egyelőre kevés a hörcsög, a fertőzött térségben egyes földterületeken a dúrások alapján hektáronként a négyszázat is elérheti a számuk. Ez most nem feltűnő, mivel csak fekete szántásokat lehet látni, de másfél-két méter mélyen ott vermelnek a földben. Az ősz folyamán már okoztak jelentős kárt a repceföldeken is. Amikor ugyanis a kukorica- és napraforgótáblákat szántani kezdték vagy betárcsázni, a hörcsögök egy része átköltözött a repceföldekre, ahol friss hajtásokat talált. De az őszi betakarítású növények helyén tömegesen elvermeltek.

– Amint a raktáraikból elfogynak a felhalmozott takarmányok, illetve a föld hőmérséklete is eléri azt a szintet, hogy megszűnik a hibernált állapotuk, aktiválódnak. Akkor elnyújtva március végétől egészen május első feléig rotációban jönnek elő, utoljára a nőstények. Ezeken a területeken jelen van a mezei pocok is. A hörcsögök pedig április végén le fognak fialni, amivel csak akkor szembesül sok termelő, ha az utódok is előjönnek.

– Ekkorra pedig a búza már kalászt hoz – figyelmezteti a gazdálkodókat Lévai Miklós, arra intve az érintetteket, hogy aki nem védekezik időben, az akár el is veszítheti az egész termést.

De mit lehet tenni e rágcsálók ellen?

– Többek között védekezni lehet csapdázással, ami a leginkább környezetkímélő eljárás, mi is ezt a módszert használjuk. Adott esetben gázosítással is fel lehet lépni ellenük, de annak nagyon szigorú szabályai vannak, csak gázmesteri végzettséggel rendelkező illető végezheti. Lehet még patronnal is riasztani őket, de az nagyon költséges megoldás. Összefüggő nagy területen és lehetőség szerint egy időben igazán hatékony védekezni, amit legjobb szakemberre bízni.


Ez a rágcsáló védett az unióban

A mezei hörcsög húsz-huszonhét centiméteresre növő rágcsáló, mely az egész Európai Unióban védett. De korántsem annyira ritka állat, kisebb-nagyobb populációi országszerte, így megyénkben is jelen vannak. A hazai állomány a növénytermesztésben keletkezett károk mérséklése érdekében március elseje és május 31. között gyéríthető, amennyiben a lakott kotorékok száma hektáronként meghaladja a kettőt. A gyérítés során azonban tilos mérgeket használni. Indokolt esetben viszont eseti gyérítési engedélyt is kérhetnek a gazdák.