https://infostart.hu/images/site/articles/lead/2020/02/1581668972-r7LphXM6X_md.jpg

Koronavírus: bekövetkezni látszik a szakértők félelme

by

Dél-Korea és az USA is segítséget ajánlott Észak-Koreának, mert úgy tűnik, bár az ország elszigetelte magát a külvilágtól, a koronavírus mégis számos megbetegedést okozott, ami katasztrofális lehet a hiányos egészségügyi infrastruktúra miatt. Időközben megérkeztek a legfrissebb adatok a fertőzöttek, halálos áldozatok számáról, a járvány tetőzésének várható idejéről.

A koronavírussal kapcsolatos friss híreinket ide kattintva érheti el.

Korea-közi együttműködést javasolt pénteken Szöul a koronavírus elleni küzdelemben Phenjannak, az Egyesült Államok külügyminisztériuma által kiadott közlemény pedig leszögezi, Washington kész segíteni Észak-Koreának a koronavírus megfékezésében, a nemzetközi egészségügyi szervezeteken keresztül.

A dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivője pénteken azt mondta, Szöul nem zárja ki egy, a két Korea által közösen fenntartott karantén tervét sem, hozzátéve, hogy amennyiben ezt a dél-koreaiak támogatják, hivatalosan is megteszik az erre vonatkozó javaslatot Phenjannak.

A phenjani vezetés az elmúlt hónapokban gyakorlatilag teljesen felfüggesztett minden együttműködést és diplomáciai kooperációt déli szomszédjával. Noha a Kínával szomszédos Észak-Koreából egyelőre hivatalosan nem jelentettek megbetegedést,

az ország állami médiája tett utalást arra, hogy több embert karantén alá helyeztek,

mert a betegség tüneteit mutatták.

Szakértők korábban arra figyelmeztettek, hogy a vírus megjelenése

katasztrofális lehet Észak-Koreára nézve,

tekintettel az ázsiai ország súlyos gazdasági helyzetére és hiányos egészségügyi infrastruktúrájára.

Az ország korábban már

A héten Phenjan azt is bejelentette, hogy 15 napról 30-ra növeli a karantén időtartamát, valamint felszólított minden, észak-koreai székhelyű nemzetközi szervezetet és az országban tartózkodó külföldit, hogy feltétel nélkül engedelmeskedjen az utasításoknak.

A Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörös Félhold részéről azt mondták, észak-koreai irodáik 500 önkéntest mozgósítottak a kínai határ mellett, az ő feladatuk a helyi orvosok és egészségügyi személyzet támogatása lesz.

Lebetegszenek az egészségügyi dolgozók

Kínában az elmúlt egy napban 121-en vesztették életüket az új koronavírus okozta tüdőgyulladásban, ebből 108-an a járvány gócpontjának számító Hupej tartományban. A koronavírustól leginkább sújtott Kínában a fertőzöttek száma péntekre 63 ezer fölé emelkedett, a halálos áldozatok száma elérte az 1380-at. Hupejen kívül folyamatosan csökken az új megbetegedések száma, viszont

egyre többen fertőződnek meg az egészségügyi személyzet tagjai közül.

A kórházak továbbra is arra panaszkodnak, hogy hiány van védőfelszerelésből, például maszkokból.

Máshogy számolják az adatokat

Hupejben csütörtöktől kiterjesztették a fertőzöttség definícióját. Elkezdtek alkalmazni egy új diagnosztikai módszert, eszerint a képalkotó vizsgálatok, a tünetek és az epidemiológiai háttér alapján fertőzöttnek nyilvánított páciensek és a közülük elhunytak számát mostantól hozzáadják azokéhoz, akiknek esetében a laboratóriumi tesztek is egyértelműen kimutatták a vírus jelenlétét.

Az új protokoll miatt megugrott az új esetek száma, de a csütörtöki adatok már ismét a vírus terjedésének korábbi ütemét mutatják.

Adam Kamradt-Scott, a Sydney Egyetem nemzetközi biztonsági tanulmányok központjának egyik szakértője szerint

az új adatok sem utalnak még arra, hogy közel volna a járvány csúcspontja,

noha a kínai hatóságok – egy kicsit megkésve, de – szemmel láthatóan mindent megtesznek a járvány megállításáért.

Nyitókép: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun