Korlátozott piaci hatása lesz a koronavírusnak

by

A koronavírus-járvány néhány hónapon belül lecseng, az egész évre vonatkozóan csak korlátozott gazdasági és piaci hatása lesz, globális szinten néhány tized százalékpontos átmeneti veszteséget okozhat – mondta Forián-Szabó Gergely, az Amundi Befektetési Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

https://www.vg.hu/wp-content/uploads/2020/01/+otf/810w/068AA260120205058.jpg
Fotó: AFP

Hozzátette, hogy a koronavírus jelenleg a legtöbbet említett kockázat a befektetők körében, de az év hátralévő részében nem ez lesz a legfőbb rizikófaktor. Kína megnövekedett világgazdasági súlya miatt veszélyesebb az új vírus, mint a SARS volt. A járványok idején megszokott eladói nyomás látható a részvénypiacokon.

Alapesetben csak átmeneti epizódot fog jelenteni az első negyedévben, a korábbi tapasztalatok alapján néhány hét, esetleg hónap múlva a piacok túl lesznek a nehezén. A járvány elsősorban csak egyes régiókra és szektorokra jelent nagyobb veszélyt – mondta a befektetési igazgató, hozzátéve: egyelőre főként a légiközlekedés, szállodaipar, turisztika, kiskereskedelem érintettek.