Minden várakozást felülmúlt a GDP növekedése

by

Az elmúlt évben 4,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző évihez képest - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A GDP éves növekedése 2017-ben 4,3 százalék, 2018-ban 5,1 százalék volt.

A szezonálisan, naptárhatással és más egyszeri hatásokkal kiigazított, az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat által jegyzett negyedik negyedévi növekedés 4,6 százalék volt.

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1905/20190513gdp-gross-domestic-product-brutto1.jpg?w=644&h=242
Forrás: Shutterstock

A harmadik negyedévhez képest 1 százalék volt a növekedés, alig valamivel kisebb a második és harmadik negyedévi 1,1 százaléknál.
A KSH tájékoztatása szerint a tavalyi negyedik negyedévben a növekedés főképp a piaci alapú szolgáltatásoknak volt köszönhető, de kisebb mértékben az ipar és az építőipar is hozzájárult.