Rétvári Gyöngyöspatáról: A felpereseket képviselő alapítvány csak a pénz irányába tolná az ügyet

by

A felpereseket képviselő alapítvány csak a pénz irányába tolná a gyöngyöspatai ügyet, pedig nem ez szolgálja a legjobban az érintettek érdekeit - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

A Debreceni Ítélőtábla 2019. szeptember 18-án hozott jogerős ítéletében szegregáció miatt a Gyöngyöspatán élő roma családok javára százmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot.

Rétvári Bence szerint - mivel a bíróság alacsonyabb szintű képzést állapított meg - a kártérítést oktatás formájában kell nyújtani. A pénz csak ideiglenes megoldás lenne,
a megfelelő képzéseknek köszönhetően viszont jobb elhelyezkedési lehetőségük, magasabb fizetésük lehetne az érintetteknek a jövőben - hangsúlyozta.

Kiemelte, hogy a 62 felperes közül mindössze 16-an szereztek középfokú végzettséget.

Az államtitkár elmondta: minél hamarabb meg kell oldani az ügyet, ezért az alperesek, azaz a tankerület és az önkormányzat közös jogi képviselője sürgősségi kérelemmel fordul a Kúriához. Ha ezt a Kúria nem fogadja el, csak ősszel születhet döntés az ügyben.

Rétvári Bence úgy vélekedett, hogy a felpereseket képviselő alapítvány több helyen is hasonló perekkel próbál pénzt kicsikarni. A céljuk nem az, hogy minden esetben segítsenek a roma származásúaknak, hiszen - mint az államtitkár mondta -
az alapításkor kimondták, hogy minél több pert szeretnének indítani, és azokat nemzetközi bírói fórumokra eljuttatni. Ennek célja Magyarország lejáratása - értékelt az államtitkár.

Hozzátette: az alapítvány Soros-szervezetektől kapja a forrásai 80-90 százalékát.
Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy az iskola jog és kötelezettség. Az államnak kötelessége az oktatást megkülönböztetés nélkül nyújtani, a diákoknak viszont tankötelezettségük van. A bíróság ennek ellenére nem tért ki arra, hogy egyes diákoknak száz óra hiányzása volt, a kártérítést nekik is megítélték - mondta az államtitkár.