“Főnyeremény” a magyar légiós: A nagymúltú klub már döntött a válogatott játékos sorsáról – sajtóhír
by csakfoci.huGörög sajtóhírek szerint a Panathinaikosznál máris eldöntötték, hogy hosszabb távon is számolnak a magyar válogatott középpályással, akit így véglegesen megvesznek.
Mint ismert, a téli átigazolási szezonban a nagymúltú görög klub, a Panathinaikosz kölcsönvette a Legia Warszawától a magyar válogatott középpályást, Nagy Dominikot, aki azóta már öt bajnokin és egy kupamérkőzésen is pályára lépett az athéni együttesben.
A t10.gr helyi lap szerint a zöld-fehéreknél annyira elégedettek a 10-szeres válogatott labdarúgóval, hogy már el is döntötték,
kifizetik érte a 700 ezer eurós vételi opciót, így nemcsak nyárig, hanem egészen 2023 júniusáig a Panathinaikosz játékosa maradhat.
A honlap szerint azért is ragaszkodnak a görögök a magyar középpályáshoz, mert a nyártól ismét együtt játszhat korábbi csapattársával, Carlitosszal, akivel remekül megértették egymást a Legiánál – a lengyel élvonal 2018/2019-es idényében Nagy Dominik öt gólpasszt is adott a spanyol támadónak. Carlitos ugyan már a télen csatlakozott a Panathinaikoszhoz, ám mivel ebben szezonban mér két csapatban is pályára lépett, így csak a következő idényben mutatkozhat be.
Nagy nem csupán a szakmai stáb elégedettségét vívta ki, korábban már a trifilara.gr is azt írta róla, hogy a “Pana megütötte vele a főnyereményt a téli átigazolási időszakban”.