https://infostart.hu/images/site/articles/lead/2019/02/1551103785-0Kg681YVX_md.jpg

Meg is van, mikor indul a következő nemzeti konzultáció

by

Benne a gyöngyöspatai romák kártérítési ügyével, a győri gyermekgyilkossággal kapcsolatos eljárással, a "börtönbiznisszel", valamint a bírók függetlenségével kapcsolatban tesznek fel kérdéseket.

Március közepén várható az új nemzeti konzultáció - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán. Orbán Balázs azt mondta, hogy jelenleg a kérdések véglegesítésén dolgoznak, a konzultációt online és papír alapon is ki lehet majd tölteni.

Bizonyos, ezekhez a témakörökhöz kapcsoló törvénymódosítások már a tavaszi ülésszakon is születhetnek.

Hangsúlyozta: a kormány álláspontja határozott ezekben a kérdésekben, de szüksége van a társadalom támogatására ahhoz, hogy a meggyőződését képviselhesse hazai ellenzéki vagy nemzetközi szereplők, bírói fórumok, EU-s intézmények részéről érkező esetleges támadás esetén. Mint mondta, az eddigi nemzeti konzultációk megerősítők voltak, szerinte a többség a következő konzultációban is egyet fog érteni a kormánnyal.

Kitért arra is, hogy a migráció mellett a klímaváltozás a legfontosabb probléma. A magyar kormány abban hisz, hogy konkrét célokra és intézkedésekre van szükség, mert csupán a "szép szavaktól" nem lesz változás - hangsúlyozta az államtitkár.

Az államtitkár Varga Judit igazságügyi miniszter jogszabály-módosítási tervezetével kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a bírói ítéleteknek találkozniuk kell a társadalmi igazságosság elvárásával, ezért olyan módosítást próbálnak a parlament elé terjeszteni, ami célorientáltabb, és nem engedi meg, hogy a győri gyermekgyilkossághoz hasonló eset történhessen.

A bírói függetlenséggel kapcsolatban Orbán Balázs azt mondta, hogy a politikailag befolyásolt érzékenyítő tréningek alkalmasak a igazságszolgáltatással szembeni közbizalom aláásására, mert azok miatt a bírák elfogultak bizonyos ügyekben. Ez elfogadhatatlan, azt pedig egyik állam sem engedheti meg magának, hogy megrendüljön a közbizalom - emelte ki.

Nyitókép: Pixabay.com